Jelenlegi hely

Más-Kép

/ Nagy Emese Tünde /
nagy.emese.tunde képe
A Diakónia Keresztyén Alapítvány Szászrégeni Fiókja immár évek óta otthont ad biztonságos és védett környezetben azoknak a felnőtt, értelmi fogyatékkal élőknek, akik szívesen vesznek részt a Nappali Klub programjain.
Nappali KlubVágás, szövésMézeskalács készítésSzámolás, gyurmázás

A város egy olyan Mezőség-peremi település, ahol a románosítási folyamatok sikerrel jártak, és gyorsan fogyatkozik a magyarság, rohamosan kopik az anyanyelv, melyet ma a település már csak 20-22%-a beszél. Ám az itt élő magyarság kitartóan őrzi nemzetiségét és a napi harcokat megvívva se adják fel, amikor egy ugyanolyan eredményéért duplán kell teljesíteni, sőt még azok sem, akik fogyatékkal élik mindennapjaikat.

A fogyatékkal élő felnőtt embereknek kínál megoldást - vagy legalábbis alternatívát - a hétfőtől péntekig napi szinten működő klub. A klubot egy állandó csoportvezető segíti. A legfiatalabb résztvevő 21, míg a legidősebb 48 éves. Ennek a kis létszámú, rendszeres foglalkozásnak a Radnótfáji Református Imaház Foglalkoztató terme biztosít helyszínt.

Fontos ez a felnőtt korú fogyatékkal élők számára, akik otthon, szüleikkel közös háztartásban élnek, hogy egy olyan környezetben töltsék mindennapjaikat, amely jól kiszámítható és állandóságot nyújt, biztonságos. Számukra nincs esély elhelyezkedni a munkaerőpiacon, legfeljebb részmunkaidőben, szakképzetlen munkásként dolgozhatnak, de ez is igen ritka. A nekik indított, speciális foglalkozásokon megtanulják az egyszerűbb házimunkák elvégzését, valamint matematikai, olvasási, írási készségeiket fejleszthetik és természetesen különböző kreatív és kézműves foglalkozásokra is sor kerül. Szinte mindegy, hogy melyiket választják adott napon, lényeg, hogy együtt, közösségben legyenek és legfőbb cél, hogy jól érezzék magukat, szocializálódjanak, barátokat szerezzenek, és tanulják el a társas viselkedés mintáit.

A tevékenységek az adott hangulati állapotuktól és készségeiktől függenek, de mindig változatos programokból választhatnak, így lehet, hogy egy-egy foglalkozáson mindenki mással foglalkozik, mégis egy asztalnál ülve, közösségben, egymás társaságát élvezve tanulnak, kézműveskednek. Emellett az is lényeges célkitűzés, hogy a résztvevők olyan felkészítésben, képzésben részesüljenek, amely révén akár egyedül, családtagok vagy gondozók segítsége nélkül is képesek legyenek az önellátásra, és a mindennapi egyszerű feladatok elvégzésre.

A sok türelem, odafigyelés és gondoskodás apró örömökben térülnek meg, emellett kézzelfogható eredményeink is vannak, számos kézműves terméket készítettünk, neves napokat ünnepeltünk, készségeket fejlesztettünk és új képességeket is elsajátítottunk.

Eredményeink továbbá a foglalkoztatottak javuló közérzete, szociális képessége, kreativitása és életviteli képességeik fejlődése által mérhető.

Az új élményeket idén is lehetővé tesszük, a mindennapi, megszokott tevékenységek mellett kirándulást is tervezünk, hiszen látjuk, hogy milyen fontos számukra, hogy néha kilépjenek a komfort zónájukból, és új kihívásokkal is szembesüljenek. Tulajdonképpen ez teszi lehetővé a fejlődésüket.