Miért maradt meg a néphagyomány Visában viszonylag sokáig?

Gidres-gödrös, sáros és járhatatlan utak.

A PSP ösztöndíjasaként feladatom és küldetésem a hagyományok életben tartása, miközben a falubeli „bölcsek” pallérozzák tudásomat.
Az alábbi írás is a tőlük hallottakon alapul.
 

A 2000-es évek elejéig, az odavezető rossz minőségű út miatt Visa egy elzárt, nagyon nehezen és körülményesen megközelíthető település volt. 
Nehéz volt bemenni és kijönni.

A visaiaknak ez sok nehézséget okozott, ám többek között ennek volt köszönhető, hogy szokatlanul hosszan élt tovább a hagyomány. 

Fentiek miatt szinte mindent önerőből kellett előteremteni, ami a létfenntartáshoz szükséges volt, tehát az életük önellátó, úgynevezett hagyományos paraszti gazdálkodásra (állattartásra, növénytermesztésre és gyűjtésre) épült. 

Az étkezési kultúrájukat is ez szabta meg. Változatosan, de takarékosan használták az alapanyagokat. A lakosság mindennapjait az állatok gondozása, az élelmiszer és takarmány termesztése, feldolgozása és tartósítása jellemzi. Az évkörben meghatározott ideje és módja volt a feladatok elvégzésének. A férfiak és nők eltérő módon és időbeosztásban dolgoztak, de a nagy munkákat, mint az aratást, szénacsinálást, disznóvágást, építkezést, közösen, kalákában végezték. A nyári hónapokban kora hajnaltól késő estig tartott a munka.

A téli hónapokban az asszonyok késő estig voltak a fonóban, miután a ház körüli teendőkkel végeztek. A fonót kisebb létszámú női csoportok képezték, a helyszín valamelyik résztvevő háza volt. A csoportokat rendszerint közeli szomszédok, rokonok és barátok alkották. A fonóban készítették el az összes használatos textilt, azok alapanyagát, a szövéshez szükséges fonalakat, a díszes viseleteket, de a hétköznapokon viselt ruhadarabokat is. Mindenki a sajátját készítette, de közösségben kellemesebben telt az idő, munka közben tréfálkoztak, anekdotáztak, énekeltek, pletykáltak, jókedvűen diskuráltak.

A családi ünnepeket és eseményeket is a gazdasági munkához igazították. 
Lakodalmakat az őszi-téli hónapokban vagy kora tavasszal tartottak.

Szórakozásra, ismerkedésre és táncos mulatságra sor kerülhetett a rendszeres hétvégi táncalkalmakkor, az egyházi ünnepek (karácsony, húsvét) idején, illetve a jelesnapokon. 
Ameddig Visa viszonylag elzárt és nehezen megközelíthető volt, értelemszerűen - más lehetőségek híján -, a hagyományos táncmulatságokban találták meg szórakozásukat.