A réz vagy acéllemezre felvitt festékanyag égetése során jön létre ez a csillogó, leginkább a napfényben élő kemény, fényes, fémes felület, a tűzzománc. Aki ezzel foglalkozik egy nagyon bonyolult kémiai folyamattal való munkára, egy veszélyes mesterségre vállalkozik. Hollósy Katalin grafikusi irányba indult, majd megismerkedett a tűzzománccal, és azóta is ebben a műfajban alkot, ebben mélyült el. Vallja, hogy „a leggazdagabb eszközrendszere a zománcnak van. Sohasem zárul be az ismeretek tárházának kapuja. A legkisebb változtatás az alkotói folyamatban megváltoztatja az összes relációt. Például a hordozó fém vastagságának tized milliméterrel történő növelése módosítja a felhordható zománc mennyiségét, színárnyalatát, az égetési idő hosszát és hőfokát. Kitartás és anyagismeret társulásakor, a fém és zománc tűzben való egyesülésének eredményeként titokzatos és szakrális folyamat születik, melynek egyetlen igaz, de ő is csak részleges ismerője az alkotó. Ez a folyamat érdekel engem igazán.”
Műveit látva pedig nincs kétségünk, hogy az alkotó a tűzzománc művészet összes titkát birtokolja. A kiállított műveken az összetett színvilágok és motívumok az alkotó személyes élményeit rögzítik és a kultúránk elemeit fejtegetik. Egyes képei a természet, vagy egy-egy meditatív állapot vizuális képének zománcba égetett lenyomatai, másutt motívumokat értelmez és szimbólumokat alkot. A magyar hímzésmotívumokat újraértelmezi a zománc anyagában, miközben az ornamentika és a jelentésadás témakörét feszegeti. Például A magyar himnuszok sorozatában nyomon követhető, ahogy egy ilyen hímzésminta jelképpé válik, és túllép a díszítő funkción. A Szkíta gazdagság sorozat képei is kapcsolódnak ehhez a kérdésközhöz: az ősi minták mennyiben ornamentikusak és mennyiben szimbólumai egy letűnt kultúrának. Hollósy most kiállított művei közül a „kazlas” képei kiemelkedőek, megrázóak. A szénaboglya/kazal szimbólum értelmezésekor asszociációs mezőnk egészen messzire is elvezethet, hiszen nemcsak a némi, paraszti világra utal, hanem az abban rejlő tudás állandóságára, az időkön át újra és újra növő fűre, mely lekaszálva, begyűjtve, elemésztve az életet jelentheti stb.
Hollósy Katalin munkái tehát kultúra, motívumok és képalkotás és technika kérdéseit teszik fel. Egy kis szeletet mutatnak fel az iparművész gazdag világából, s utalnak az ő személyes életének kérdéseire is, melyben gyökereinek a kutatása központi jelentőségű. Édesapja kitelepített diószegi magyar családból való, akiket a művész sváb származású édesanyjáék nemesnádudvari házába telepítettek. Ő ebből a találkozásból, későbbi házasságból született; alkotásának témáit pedig erősen meghatározta a diószegi és nemesnádudvari, a magyar és sváb kötődés.
