Jelenlegi hely

A nagygejőci Kincső néptáncegyüttes a Szól a Fülemüle döntőjében

Kárpátaljai Népzenei és Néptánc Tehetségkutató

/ Kovács Hanna /
kovacs.hanna képe
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány immáron negyedik alkalommal szervezte meg a Szól a fülemüle – Kárpátaljai Népzenei és Néptánc Tehetségkutatót. A döntőbe jutott 15 produkció május 13-án mérettetett meg a Rákóczi-főiskolán. Az eseményt egy már jól megszokott kétnapos edzőtábor előzte meg, amelyen magyarországi szakemberek foglalkoztak a döntőbe jutottakkal.
Mezőföldi táncok 1.Mezőföldi táncok 2.Mezőföldi táncok 3.Értékel a zsűri

Az esemény megnyitóján Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy a zene nemcsak egy nemzet lelke, hanem egy világnyelv, amelyen mindenki megérti egymást.

Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul úgy fogalmazott: egy közösség megmaradásának zálogát a fiatal tehetségek jelentik. A tehetséggondozás a garanciája annak, hogy az országunk, nemzetünk előre jusson. Elmondta, hogy hatalmas globális verseny zajlik a világban, amelyben első számú értékké vált  a XXI. században az emberek tehetsége, az a bizonyos humán potenciál, amely a magyar nemzetben megvolt és meg is van.

Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének vezetője beszédében elmondta: csak az tudja, hova jutottunk, aki tudja, honnan indultunk. 1996-ban Péterfalván elindítottuk a népzeneoktatást. Azóta ez az oktatás túlnőtt Péterfalva határain. S azok, akik ott nevelkedtek, most már továbbviszik Kárpátalja jó hírét messze a világba. Sikerült „megfertőzni” Kárpátalját, egyre több népzenei tábor indult el az utóbbi években. Mindez a közösség­építésről, és nemcsak a népzenei és néptáncoktatásról szól.

Sikentáncz Szilveszter, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület vezetője, a zsűri elnöke kiemelte, hogy számára egy szervezet vezetőjeként, aki mindennap azért dolgozik, hogy a népzenei és néptáncmozgalom egyre jobban fejlődjön, nincs nagyobb boldogság, mint az, hogy látja a fiatal generációkat, hogy hogyan ismerkedtek meg kultúrájukkal, és hogyan művelik azt. Szerinte annál, hogy a magyar népi kultúra így terjed – és a külhoni magyart területeken is –, annál nincs nagyobb boldogság és öröm.

A vetélkedőt a verseny 2016-os győztese, a Csüllő néptáncegyüttes nyitotta meg: felcsíki téltemetést mutattak be.

 

Ezt követően a 15 döntőbe jutott produkció bemutatása következett.

Nem sokkal Kárpátaljára való érkezésem után a Nagygejőci Általános Iskola igazgatója, Györke Róbert, azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy ha a Petőfi Sándor Program engedi és én is vállalnám, akkor szívesen vennék, ha hozzájuk is eljárnék néptánc szakkört vezetni. Ők ugyan nem szórvány település, de szeretnék, ha a nagygejőci gyerekek is megismerkednének és művelnék a magyar néphagyományokat. Kérvényt nyújtottam be ezzel kapcsolatban és megkapva a jóváhagyást, 2017 októberében megalakultak a Kincső és a Kis-Kincső néptáncegyüttesek Nagygejőcön. Alig dolgoztunk öt hónapja, mikor azzal az ötlettel álltak elém, hogy nevezzem be a felsős csoportot a "Szól a Fülemüle" tehetségkutatóra. Megvallom, elsőre nem tartottam jó ötletnek, hisz még a tanulási folyamat elején voltunk, hol volt még a koreográfia elkészítése és annak kigyakorlása... Féltem, hogy egy esetleges kudarcélmény elveszi a kedvüket a további munkától. De hajthatatlanok voltak. Beneveztem őket a versenyre és gőzerőre kapcsoltunk. A fiatalok fáradhatatlanul dolgoztak. Ekkora akaraterővel és kitartással rendelkező csapattal már régen találkoztam. És a kemény, kitartó munka meghozta eredményét. Az elődöntőben szereplő 20 néptáncegyüttes közül 4 csapatot juttatott a zsűri a döntőbe, melyek közlül egy volt a Kincső. Ez az élmény még nagyobb munkára sarkallta őket. Két hetünk volt gyakorolni, csiszolgatni a koreográfiát. A döntőt egy két napos felkészítő tábor előzte meg, ahol magyarországi szakemberek segítették a csoportok munkáját. A nagygejőci gyerekek itt is kifogástalanul helyt álltak. A döntőben a zsűri értékelése alapján a Kincső néptáncegyüttes különdíjas lett. Jutalmul felléphetnek május 27-én az ungvári hUNGary festen, Visken, a Koronavárosok Találkozóján, jövő tavasszal a budapesti Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár Aprók bálja elnevezésű rendezvényén, illetve részt vehetnek az I. Nagydobronyi Néptánctáborban. A Kincső tele van lendülettel. Ősztől folytatjuk a munkát.

A program szakmai koordinátora a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége, az esemény támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye és Kárpátalja Együttműködésének és Összehangolt Fejlesztési Feladatainak Kormányzati Koordinációjáért Felelős Kormánybiztosság.