Jelenlegi hely

Nálunk is járt a Mikulás!

Hagyományos falusi családi nap Serkén

/ Béni Brigitta Anett /
beni.brigitta.anett képe
Remek hangulatban telt a az ICS Rimaváralja - luvenis Geomoriensis Polgári Társulás szervezésében megvalósult rendezvény, amelyben nagy szerepet kapott a hagyományőrzés, kreativitás és a kézművesség.
AgócsAnna

2019. december 7-én az ICS Rimaváralja - luvenis Geomoriensis Polgári Társulás szervezte meg a Hagyományos falusi családi napot Serkén. Az esemény 9-kor vette kezdetét a kultúrházban, ahol a lelkes szervezők és a kézművesek számos érdekességgel és programmal készültek.

11-kor a hallgatóság már izgatottan várakozott, hogy elkezdődjön a zenés, játékos előadás, amellyel az egri Babszem Jankó bábszínház előadói örvendeztették meg a gyermekeket, akik Hónyanyó kezét fogva énekelhettek és táncolhattak körbe a termen. A résztvevők jókedve rövid időn belül odacsalogatta a Mikulást is, akinek a gyermekek szebbnél szebb verseket mondtak. Cserében a Mikulás - segítői segítségével - válogatott finomságokkal jutalmazta meg őket.

A tánc azonban nem ért véget a műsorral, hamarosan elkezdődött a Fodor Alexandra vezette néptáncfoglalkozás, amellyel párhuzamosan számos más program zajlott. Az ügyes kezű érdeklődők Honéczy Gabriellától elsajátíthatták a papírfonás rejtelmeit. Agócs Eszter és Agócs Anna hímzéseivel kápráztatta el a vendégeket, kreatív asztaluknál a legkisebbek is elfoglaltságot lelhettek. Ladóczky Vilmos segítségével igazi bőrből készült karkötőket készíthettek az arra járók, míg Kun Ágnes és gyermekei segítségével a szappankészítés fogásait sajátíthatták el.

A kultúrházban helyet kapott az íjászat is, a foglalkozást Kopecsni Gáborral – a Felföldi Dalia Iskola vezetőjével – közösen tartottuk. A rendezvényen lehetőség volt vásárolni is a kézművesektől, illetve a könyvmolyok is kielégíthették tudásszomjukat a helyszínen árusított magyar nyelvű könyvek sokaságából, amelyek között helyet kapott számos foglalkoztató és fejlesztő füzet, ismeretterjesztő könyv és szépirodalmi kötet is.

Az esemény eredményesen zajlott le, a távozók emlékekkel és saját készítésű, egyedi kézműves tárgyaikkal indultak haza a késő délutáni órákban.