Jelenlegi hely

"Nemcsak nyelvében él a nemzet, hanem hagyományaiban is”

I. Kárpátaljai hon- és népismereti verseny

/ Kovács Hanna /
kovacs.hanna képe
A Nagyberegi Középiskola adott otthont a május 9-én megrendezett I. Kárpátaljai hon- és népismereti csapatverseny döntőjének.

A döntőt Kovács Katalin, a Nagyberegi Középiskola igazgatóhelyettese nyitotta meg, akinek köszöntő szavai után Gabóda Béla (projektfelelős), a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Tagozatának vezetője köszöntötte a jelenlévőket, aki elmondta, hogy bár a nevéből adódóan az idei az első hon- és népismereti csapatverseny Kárpátalján, azonban 1986/87-ben már szerveztek ehhez hasonló vetélkedőt – viszont akkor csak a beregszászi járási iskolák csapatainak részvételével. 1986-ban Bótrágyon, míg 1987-ben Dédában került sor a megmérettetésre. A rendszerváltást követően nem rendezték meg a csapatversenyeket, de most, harminc év elteltével a szervezők szeretnék folytatni azt, ami korábban sajnálatos módon abbamaradt. A 2018-as versenyre összesen 14 csapat nevezett be, akik közül az Ungvári 10-es Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola, a Nagydobronyi Református Líceum, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium, a Gáti Kovács Vilmos Középiskola, a Jánosi Középiskola, valamint a Nagyberegi Középiskola csapatai jutottak a döntőbe.

A hat döntős csapat egymás után, felváltva mutatta be a versenyre elkészített feladatokat. Minden csapatnak előzőleg készítenie kellett egy környezetüket bemutató kisfilmet A forrás, ahonnan erőt meríthetek – bemutatom szülőföldemet címmel. A második feladat egy élő interjú elkészítése volt Életünk a hivatásunk címmel, amelyben szülőfalujuk vagy szülővárosuk egy olyan ismert személyét kérdezték, aki megítélésük alapján sokat tett a kárpátaljai magyar kultúra, a művészet, a népművészet és hagyományok megőrzése és megmaradása érdekében. Az Ungvári 10-es Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola csapata Marcsák Gergely irodalomtörténésszel, költővel készített interjút.

A csoportok harmadik feladatként egy kárpátaljai monda vagy legenda, népszokás vagy néphagyomány színpadra vitelét kapták. Mi a gálocsi betlehemes játékot mutattuk be.

Az utolsó feladatuk pedig két poszter elkészítése volt: egyiken egy kárpátaljai magyar író munkásságát kellett bemutatniuk, a másikon pedig Kárpátalja legfontosabb történelmi sorsfordulóit.

                                                             

A verseny bíráló bizottságának tagjai dr. Csatáry György, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének vezetője, Hutterer Éva, a II. RF KMF Pedagógia és Pszichológia Tanszékének tanára, Kész Barna, a II. RF KMF Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének tanára, néprajzkutató, Soós Katalin, a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének igazgatója és dr. Zékány Krisztina, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének vezetője voltak.

A feladatok bemutatása után megtekinthettük a Nagyberegi Középiskola azon tantermét, ahol az iskola tanulói a beregi szőttesek elkészítési tehnikáit tanulják.

A bizottság értékelése alapján első helyezett az Ungvári 10-es Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola csapata (felkészítő tanáraik: Kovács Hanna, Lator-Perduk Ilona, Povk Ilona), a második helyezett a Nagyberegi Középiskola csapata, a harmadik helyezett a Nagydobronyi Református Líceum csapata, a negyedik a Gáti Kovács Vilmos Középiskola csapata, az ötödik a Jánosi Középiskola csapata, a hatodik helyezett a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium csapata lett. Mindegyik helyezett könyvjutalomban részesült és az eseményre készített szőttest kaptak.  A mi csapatunk pedig egy őszi, az Európai Parlamentet bemutató kiránduláson vehet majd részt Brüsszelben vagy Strasbourgban Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő felajánlásával.