Móger Tímeával készített interjú hátterében személyes motiváció áll, hisz Nyugat- Bácskán teljesített szolgálatom alatt barátság alakult ki közöttünk. Ő Nyugat- Bácska és a vajdasági szórvány magyarság szócsöve.
Számomra az ő élete, a jelene, és az, ahogy szolgálja a közösséget rendkívül inspiráló. Ezt az inspirációt szeretném átadni az olvasónak. Móger Tímea, költőnő, riporter, újságíró ( nő) , közösségszervező és Nő.
Timi, hogyan mutatnád be magad?
-Mindegyik vállalást, mindegyik szerepet életformaként élem meg. Mindegyik természetesen jött. Nem volt bennem olyan ambíció, hogy törtetni akarjak egy szakma vagy hivatás felé. Inkább hagytam áradni azt, ami hív.
Hiszem, hogy nem véletlenül találkozunk emberekkel, helyzetekkel, és nem véletlenül születünk egy bizonyos helyre vagy családba. Az a jó, ha mindenki megtalálja a maga helyét.
Nekem mindig természetes volt, hogy hallgatok a belső hangra. Már gyerekkoromban is: ha valami feszített, igyekeztem változtatni rajta. Sosem éltem paradigmák szerint az életemet – ebben a szüleim nyitottsága is sokat segített.
Gyerekként szerettem szerepelni. Más világ volt: nem volt technológia, az utcán játszottunk, szerepjátékokat. Tulajdonképpen drámapedagógiát – csak nem tudtuk. Híradóst játszottam, kazettára vettem fel magam. Valahol az ember készül az útjára.
Sokszor mi magunk szabotáljuk ezt az utat.
Említetted, hogy gyerekkorodban szerepjátékokat játszottál. Mik a szerepeid most és mik voltak a szerepeid életed során? Ezek a szerepek mennyire mutatják meg MógerTímeát?
-A közösségi szerepvállalást nem feltétlenül választottam. 18 évesen bekerültem a doroszlóiMóricz Zsigmond Művelődési Egyesület vezetőségébe, mert az idősebbek alkalmasnak láttak.
Közel húsz évig voltam vezetőségi tag, napi szinten dolgoztam – elvárások nélkül, hiszen ez nem munkahely volt. Rengeteg tapasztalatot és kapcsolati tőkét adott.
Így ismertem meg Nyugat-Bácskát, Szabadkát, az egész térséget. Közművelődési szakemberképzésen is részt vettem Magyarkanizsán, ahol vajdasági szervezők tanultak egymástól.
Nem volt tudatos döntés, inkább belecsöppentem. De valószínűleg azoknak volt igazuk, akik erre ösztönöztek.
Fontos: nincs bennem megmutatkozási vágy. Nem azért szervezek, hogy „én csináltam”. Inkább a háttérben maradnék.
Néha inkább elbújdosnék a háttérben, nem mindig esik jól a reflektorfénybe lenni.
Azt élvezem, ha tudok olyan helyzeteket teremteni, amiben mások meg tudják mutatni magukat és jól érzik magukat. Legyen az érzelmi tér vagy közösségi tér.
Ez volna a lényeg, hogy így álljunk hozzá. Őszintén.
Ahogy említetted a Művelődési Egyesület munkáját önkéntesen vállaltad és most említed, hogy fontos Neked olyan közösségi tér kialakítása, ahol mások jól érezhetik magukat és megmutathatják magukat. Mit ad ez Neked? Miért tartod fontosnak ezeket a lehetőségeket?
Én is élvezem, és jó érzéssel tölt el, ha másnak örömet adhatok. Ez engem is egyensúlyba hoz. Ugyanakkor ott van a másik oldalon a költészet, ami sokkal személyesebb számomra: abban egyénként, személyiségként tudok kiteljesedni.
Az alkotásban el tudok mélyülni, meg tudom mutatni önmagamat, azt, ahogyan a tájhoz és a természethez kapcsolódom. Hálás vagyok az égieknek ezért az adományért, hogy ebben kiteljesedhetek. Az alkotáson keresztül felfedezhetem önmagamat, és meg is mutathatom, ki vagyok
Van- e olyan konkrét projekt, amiben részt vettél és büszke vagy rá, hogy általad megvalósulhatott?
Szerencsére folyamatosan adódnak ilyen lehetőségek, és én mindig nagy örömmel fogadom őket. Mivel nem áll mögöttem intézményi háttér vagy támogatás, különösen sokat jelent minden alkalom, amikor lehetőségem nyílik művészeti projektek megvalósítására.
Vannak művelődési egyesületek Doroszlón és Zomborban is. Ezek közül elsőként a Kuckó Gyermeksarok civil szervezetet említeném, amelybe a kétezres évek elején Pelt Ilona vont be. Az évek során igazi bajtársakká váltunk. Ez a kezdeményezés valóságos szerelemprojektje volt Mészáros Lászlónak, Pelt Ilonának és még sok más elkötelezett embernek.
Az ilyen alulról jövő, organikus kezdeményezések különösen értékesek, hiszen valódi közösségi igényből születnek. Fontos, hogy ezek a közösségek időről időre meg tudjanak újulni. A Kuckó is ilyen volt: abból az igényből jött létre, hogy a gyerekeknek szükségük van egy olyan térre, ahol fejlődhetnek és kibontakozhatnak. Így indultak el a napközisfoglalkozások, a színjátszó csoportok és a képzőművészeti műhelyek, majd a tevékenység Bezdánra is kiterjedt.
Emellett a Doroszlói Alvég Tekézők munkája mellé is odaálltunk, támogatásokkal segítve a tevékenységüket, ahogyan a doroszlói nyugdíjasokat is igyekeztünk támogatni.
2016- ban megalakult a Nyugat Bácska Portál, Pelt Ilona ötlete volt ez is. Én most már ezt leginkább Közösségi Archívumnak hívom. Az eredményeket, a sikereket itt meg tudtuk mutatni az online térben.
Hány szerelem projekted van most jelen pillanatban?
Számomra a költészet nem csupán alkotás, hanem életforma. Ugyanígy tekintek a Nyugat Bácska Portálra is: addig létezik, amíg igény és szükség van rá. Ez nem profitalapú projekt, és éppen ezért különösen fontos számomra, hogy csak addig tartsak meg valamit az életemben, amíg annak valódi hitele és értelme van.
Meg kell tanulni elengedni dolgokat. Sokszor kimondjuk ezt, mégis nehéz valóban megélni. Pedig mindennek megvan a maga ideje — tartalmában és érvényességében is. Ha az ember azt érzi, hogy valami kifulladt, akkor érdemes elengedni.
Gyakran ragaszkodunk valamihez, húzzuk-vonjuk, mert érdekünk fűződik hozzá. Pedig hosszú távon lehet, hogy éppen az elengedéssel nyerünk. Ha képesek vagyunk erre, azt az élet mindig meghálálja. Mert ott, ahol valamit tiszta szívvel elengedünk, egy új, tiszta csatorna nyílik meg, amelyen keresztül valami új áramolhat be — valami, ami az ember javát szolgálja.
Hogy vagy az újságírással és a rádióval? ( Magyar Szó újságírója vagy és a Szabadkai Magyar Rádió riportere)
Mindig jó érzéssel tölt el, ha írhatok egy kulturális vagy művészeti eseményről, de őszintén szólva ugyanekkora öröm számomra az is, ha egy mezőgazdasági témájú cikken dolgozhatok. Nagyon közel érzem magamhoz ezeket az embereket — azokat a józan paraszti ésszel gondolkodó, itt élő embereket, akik őszintén és egyszerűen mondják ki azt, ami van.
Lenyűgöz, ahogyan a gazdák beszélnek a földről, a gazdaságukról, a céljaikról: tisztán, egyenesen, minden sallang nélkül. És itt valójában nem csupán a gazdaságról van szó, hanem valami sokkal mélyebbről: arról, hogy művelik a földet. Már maga ez a szó is milyen szép a magyar nyelvben: művelni. A föld művelése nemes dolog.
Azt gondolom, hogy ezekben a közösségekben ma is jelen van egy nagyon tiszta értékrend. Doroszlón például él még az a szemlélet, hogy földet nem adunk el, népviseletet nem adunk el. Ezek szinte szent dolgok.
Ezért érzem úgy, hogy egyáltalán nem mindegy, hová születik az ember. Talán nem is véletlen. Én mélységesen hálás vagyok azért, hogy ide születtem. Hogy a Tankcsapdát idézzem: „hogy itt rakott le az a nyomorult gólya.”
Mi a Magyar Szóban az állandó rovatod?
Az Ennival(l)ó az állandó rovatom, de emellett más rovatokba is bedolgozom. Ennek köszönhető, hogy a mezőgazdaságtól kezdve a magas művészeten át egészen a sportig sokféle témában írhatok.
Hiszem, hogy az ember maga is épül attól, ha építő dolgokkal veszi körül magát. Számomra a rádió hatalmas ajándék volt, mert az újságírás révén szinte mindenhol jelen lehettem. Lehet, hogy másoknak néha már unalmas volt, hogy „már megint a Móger Timi”, de egyszerűen ilyen vagyok — ezt kell szeretni.
Nagyon hálás vagyok a Szabadkai Magyar Rádiónak, amiért megkerestek. Különösen DedićSusanának, a főszerkesztőnek, aki egyszerűen felhívott, és felajánlotta nekem a lehetőséget, hogy Nyugat-Bácskából készítsek rádiós riportokat.
Gyerekkoromban is próbálkoztam már ezzel a műfajjal, ezért különösen nagy öröm számomra, hogy most valóban teret kaptam benne. Ez a lehetőség szinte kimozdított a kiégés közeli állapotból. Járhatom Nyugat-Bácska településeit, bemutathatom az itt élő embereket és az életüket — és az, hogy minderre lehetőséget kaptam, nagyon sokat jelent nekem.
Az újságírás eredetileg, hogy jött? A Magyar Szó?
A keresztapám tudósított Doroszlóról, és ő is úgy gondolta, hogy szükség van utánpótlásra. Látta rajtam, hogy van bennem affinitás az íráshoz, ezért bátorított ezen az úton.
Valójában azonban nem az írott sajtóval kezdtem, hanem a rádióval. Fekete J. József zombori publicista kért fel arra, hogy olvassak be híreket arról, mi történt Doroszlón. Így kerültem először kapcsolatba a rádiózással, helyi híreket olvastam be a műsorba.
Később a Dunatáj újságba is elkezdtem bedolgozni, majd a Magyar Szó is fiatalokat keresett, akik érdeklődnek az újságírás iránt. Így lépésről lépésre nyíltak meg előttem ezek a lehetőségek.
Azt mondtad, hogy életmód költőnőnek lenni. Te a jelenléteddel vonod magadra a figyelmet. Ennek a cikknek az a címe, hogy „Nő, ha NŐ.” Ezekben a szerepekben ,hogyan formáltad a női minőségedre?
Azt hiszem, ennek az egésznek a kulcsa a jelenlét. Nem az a célom, hogy feltétlenül megmutassam magam, mégis jelen vagyok — a magam módján. Talán éppen ez a lényeg.
Soha nem gondolkodtam tudatosan azon, hogy nőként helyet kapok-e az asztalnál. Nem tettem fel magamnak ezt a kérdést. Egyszerűen tettem a dolgomat, ahogy jónak éreztem. Nem kértem helyet — helyet foglaltam.
Nem azt kérdőjeleztem meg, hogy nőként ott lehetek-e, hanem inkább azt, hogy elég jó vagyok-e abban, amit csinálok. Dolgoztam, tettem a dolgomat, ösztönösen haladtam előre.
És úgy gondolom, ha valaki ezt nem tudja elfogadni, az nem engem minősít, hanem őt magát. Az, ahogyan engem fogadnak az asztalnál, valójában róluk mond el többet.
És milyen a Nő ha nő?
Van egyfajta jelenléte. Nekem is újra kellett értelmeznem a saját női minőségemet. Tudni kell, hogy tizenhat éve élek egyedül, és ez alatt az idő alatt rengeteg mindent kellett csinálnom. Az élet tulajdonképpen kikényszerítette, hogy erre az oldalra is odafigyeljek.
Egyedülálló nőként az ember óhatatlanul visszavesz valamennyit az érzékenységéből, hogy működni tudjon a világban. Ez azonban egy teljesen más minőség, mint amikor valakinek van egy stabil hátországa. Ez lehet áldás és teher is egyszerre — mert a hátország lehet támogató, de akár hátráltató is. Az életben ez változó, volt már mindenféle tapasztalatom.
Fontos azonban azt is kimondani, hogy nem lehet mindent a hátországra vagy annak hiányára fogni. A saját felelősségünket sem szabad kivenni ebből a képletből. Ez egy folyamatos egyensúlyozás, egyfajta zsonglőrködés.
Talán ezért is lenne fontos többet beszélni a szerepek kiegyenlítéséről, arról, hogyan tudunk egymáshoz támogató módon viszonyulni, és hogyan tudunk egymás erősségeire építeni. Nem szerencsés, ha elnyomjuk ezeket az érzékenységeket.
Szerencsésnek tartom magam, mert olyan baráti közeg vesz körül, amelyre mindig támaszkodhatok. Enélkül valóban nehéz lenne. Ez egy kis közösség Doroszlón, egy szórványhelyzetben különösen sokat jelent egy ilyen háttér. Ugyanakkor azt is látom, hogy ez a közeg alapvetően elfogadó, még ha a történelem meg is gyűrte ezeket a közösségeket.
Vannak azonban emberi hozzáállások, reakciók, amelyekkel együtt kell élni. Én pedig valahol elfoglaltam a saját helyemet ebben a világban — és ez részben annak is köszönhető, ahogyan szocializálódtam, mind mikro-, mind makroközösségi szinten.
Muszáj megkérdeznem: A stílusod, mint egy new yorki díva: Ez Neked az önkifejezés eszköze-e? Hogyan használod a külső megjelenést arra, hogy magadról kommunikálj?
Engem gyerekkorom óta vonzott a divat. Emlékszem, volt egy születésnapom, amikor háromszor is átöltöztem. Valahogy így vagyok kódolva: ez mindig is számított nekem. Már egészen kicsi koromtól fontos része az életemnek.
Mit akarsz üzenni az embereknek az öltözködéseddel?
Harmóniát.
Mi a harmónia?
A harmónia a hitelesség, valamilyen szépség és áradás. Szétáradás. Szétáradása valaminek.
Neked mit jelent a szabadság?
Számomra a szabadság azt jelenti, hogy jelen lehetek a pillanatban. Mert van, amikor szorít minket az idő, van, amikor a helyzet, vagy éppen bármi más, és ilyenkor nem tudunk igazán jelen lenni — sem egy másik ember mellett, sem egy beszélgetésben, sem egy adott körülményben.
Én viszont meg tudom teremteni magamnak a teret ehhez a jelenléthez. Jelen tudok lenni az eseményekben, és ez számomra a szabadság egyik legfontosabb formája.
Van még két kérdésem. Mit üzennél azoknak a nőknek ,akik nem teljesen találják magukban a harmóniát?
Azt tanácsolnám, hogy az ember először befelé forduljon, és ne rögtön a körülményeket, másokat vagy a rendszereket hibáztassa. Annyi módja van annak, hogy befelé figyeljünk: a mozgástól kezdve a meditáción és az imán át egészen sokféle eszközig. Az olvasás is ilyen. Én magam is nagyon szeretek olvasni, még most is. A könyvek mindig jó barátaim voltak, vigaszt adtak, és társra leltem bennük.
Fontosak a történetek. Meséljünk magunkról — magunknak is.
Számomra mindig feloldódást jelent a természet és az állatok közelsége. Van egy mondatom, amit gyakran mondogatok a macskámnak is: „Tökéletes vagy!” Ez talán jól is mutatja, mit jelent ez számomra: az állatokban és a természetben azt a feltétel nélküli elfogadást érzem, ami nagyon sokat ad.
Utolsó kérdés lezárás. Hogy akarod érezni magad 10 múlva?
Ösztönösen hallgatok a belső, vagy inkább felső hangra, amely megmutatja, merre érdemes haladnom. Nem vagyok törtető típus, nem az vezérel, hogy ezt vagy azt feltétlenül elérjem. Sokkal inkább az, hogy minél több jelenlétben megélt pillanat legyen az életemben.
Fontos számomra az alkotás flow-élménye: amikor egy írás, egy beszélgetés vagy egy folyamat egyszer csak kiteljesedik, és azt érzem, hogy valamit sikerült megmozdítani, inspirálni valakiben.
Ezt úgy élem meg, mint egyfajta kiterjesztést — nem önmagam bezárását, hanem éppen ellenkezőleg: annak megosztását. Nem arra törekszem, hogy a képességeim kizárólag nekem szolgáljanak, hanem arra, hogy kinyíljanak, és minél több emberrel közösen éljük meg ezt az érzést.
És-mi- a közönséged várhatunk tőled valamit 2026-ban?
Várhatóan megjelenik az új verses kötetem. A munka címe Fák között. Ezt már nagyon-nagyon várom. Izgalommal. Doroszlón van mindig az első könyvbemutató, és a barátaimnak mindig meg szoktam köszönni, hogy eljöttek a „keresztelőre.” Mert nekem nincs gyerekem. Nekem a könyveim a gyerekeim.
Vannak más projektek is, amelyek a kommunikációval lesznek kapcsolatosak.
És 2026 melyik részére várhatjuk a Fák alatt c. kötetet?
Én nagyon remélem, hogy nyáron már hűsölhetünk alatta.
