Jelenlegi hely

„Rorate coeli de super...”

Karácsonyra készülünk Aknaszlatinán

/ Vargyas Ildikó /
vargyas.ildiko képe
December 14-én lelki napot tartottunk a Szent Anna Katolikus óvodában.

Advent harmadik vasárnapja más mint az előző kettő. Az öröm vasárnapján tudatosul a lélekben, hogy mennyire közel van már a csodával való találkozás. A település keresztény híveit Janig Péter atya vezeti végig az adventi időszakon. Az Atya rövid ideje került a településre, de ennyi idő alatt is kiviláglik, hogy jelenléte valódi áldás a hívek számára. Egy olyan közösség, amelyben jelen van Isten igaz embere, ő maga is igazabbá válhat!

Az adventi hajnali szentmiséken lépésről-lépésre araszolva haladunk az úton, amely a sötétségből a fényre vezet bennünket. Az Atya arra buzdít, hogy ne féljünk szembenézni saját lelki sötétségünkkel, mert sötétség nélkül nincs világosság.

„Advent azt jelenti, hogy kibírom a saját sötétségemet és elviselem a világ sötétségét, nem menekülök a színes prospektusok tarka világába, nem gyújtok időnek előtte világosságot, nem teszek úgy, mintha minden rendben lenne, nem kell az erőltetett béke, vidámság, a művi csillogás olcsó vigasza.”[1]

A harmadik gyertya meggyújtása előtt, lehetőségünk volt részt venni egy lelki napon a Szent Anna Katolikus Óvodában. Egy megrázó filmrészlettel kezdünk, Kalkuttai Teréz anyáról, az ő közösségéről és munkájukról. Az atya elmondta, hogy a film egy évfordulóra készült. Teréz anya nem szerette a rivaldafényt, alázatos és csendes munkáját, a hétköznapok szolgálatát senki nem látta.

A lelki nap személyes tanúságtétel volt, amelyben Péter atya mesélt kalkuttai szolgálatáról. Szó esett valódi szabadságról, emberségről, méltóságról, életre szóló találkozásokról.

Karácsonyra készülvén segítséget kaptunk a még megmaradt adventi napokra, hogy alázatosabbak legyünk, figyeljünk a betegekre, a szegényekre, a legkisebbekre, építsük a kereszténység hitelét. Képesek legyünk hálát adni azokért az őszinte, tiszta tekintetekért, amik nap mint nap ránk sugároznak. Próbáljunk mi is tiszta tekintettel nézni a világra, annak tudatában, hogy mit miért teszünk. 

A vasárnapi harmadik gyertyagyújtást a Szent Anna Katolikus Óvoda szervezte. A kicsik őszintesége és tisztasága minden jelenlévőt mélységesen megérintett. Az angyali üdvözlet után, a négy adventi gyertya története következett.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek.

Azt mondta az első: - ÉN VAGYOK A BÉKE! De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni. Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.

A második azt mondta: - ÉN VAGYOK A HIT! Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem. A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.

Szomorúan így szólt a harmadik gyertya: - ÉN A SZERETET VAGYOK! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám. Ezzel ki is aludt. Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott: De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké! Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt.

Ekkor megszólalt a negyedik gyertya: Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát. - ÉN VAGYOK A REMÉNY! A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit. Add, Urunk, hogy soha ki ne aludjon bennünk a remény! Hadd legyünk eszköz a kezedben, amely segít megőrizni gyermekeink szívében a hit, remény, szeretet és béke lángját![2]

A karácsonyi eljövetel napjára készülünk. Rendelkezésünkre áll még néhány nap, amelyet megtölthetünk tartalommal, ha eddig nem tettük meg.  Hit, remény, szeretet töltse be szívünket és engedjük át magunkat a várakozásnak.

 

 

 


[1] Andrea Schwarz: Az éjszaka kellős közepén

Fordította: Eisenbarth Kriszta