Rózsa Sándor és az ürményházi bíró története

A történetet néprajzkutatóink az 1980-as években még gyűjteni tudták a helyi lakosoktól, mára azonban csaknem kikopott a közösségi emlékezetből. A termet megtöltő hallgatóság nem csak az ürményházi bíró megölésének valós eseményeit és annak, az írói képzelet által átalakult történeteit hallhatta, de kiderült számukra az is, hogy Ürményházának is volt betyárja, mégpedig Rózsa Sándor megbízható emberének, Pataki Mihálynak (ragadványnevén Ballangó Mihálynak vagy Kis bácsinak) személyében.

Rózsa Sándor a Bánságban
Rózsa Sándor azt követően lett országosan ismert, miután 1848-ban Kossuth Lajostól menlevelet kapva, hasonszőrű társaiból és pásztorokból álló szabadcsaptával csatlakozott a szerbek elleni küzdelmekhez a Bánság déli végein. Attól fogva az ország minden táján éneklik a róla szóló népdalokat, mesélik történeteit, és számos olyan helyi monda született róla, ahol valójában soha nem járt. Nem így van ez a Bánságban, ahol betyártársaival ténylegesen megfordult számos alkalommal, nem csak a szabadságharc nevezetes napjaiban. Az alföldi betyároknak kedvelt menekülési iránya volt ugyanis az egykori Temes és Torontál vármegye, melynek nemcsak félreeső útvonalait, búvóhelyeit ismerték jól, de gazdag orvhálózatot is működtettek. A Dél-Bánság magyarok által is lakott falvaiban szinte mindenhol él még annak az emléke, hogy a betyárok királya egykor arra járt. Így a Terézia-csatorna jobb partján álló településen, Ürményházán is többször megfordult, a falu első krónikása, Milleker Bódog írja, hogy „a hirhedt Rózsa Sándor itt mindig biztonságban érezte magát.”

Rózsa Sándor és az ürményházi bíró története
Rózsa Sándor második elfogatása után, a budai törvényszék előtt zajló hosszadalmas vizsgálat során került sor az ürményházi eset tárgyalása.
„A ötödik vádpont, hogy Rózsa Sándor január 5-kén 1856. az ürményházi bírót Huszka Jánost megölte. A tény következő. Az ürményházi bíró, Huszka János, megtudva, hogy Csík Mihály udvarában „passzus“ nélküli lovak vannak bekötve, ezt a cs. kir. csendőröknek feljelentette. A csendőrök ezzel Csík Mihály házához menének. Az ajtó be volt téve. A bíró kopogtatott, a csendőrök hátramaradtak az udvar tárt kapuja előtt. A kopogtatásra belölről egy hang kikiáltá: „A kinek az élete kedves ne közelítsen“. Erre egyszersmind az ajtó deszkájának egy görcs lyukán keresztül lövés történt, s a golyó a bírónak balkarját szétzúzá. A konyhaajtó erre felnyílott, s a házból egy fegyveres betyár lépett ki. Itt egy második lövés történt, s a betyár űzőbe vette a csendőröket. Azután visszajőve, agyonlövéssél fenyegeté mindazokat, kik el nem távoznak; s ekkor Csík Mihálynak parancsolá, hogy fogja be a lovakat a szánba, s azzal eltávozott. Midőn minden elcsendesedett, s a népség a helyszínére tódult: Huszka János bírót, a konyhaajtótól mintegy 15 lépésnyire távol halva feküdve találták. A bíró mellbe volt találva, három úgynevezett posta golyótól átfuratva. A karját szétzúzó golyó közelröli lövésről tesz bizonyságot, míg a mell megsebesítése messzebbről történt lövéstől eredhetett.”
A per során a törvényszéki orvosok megállapították, hogy az első, Rózsa Sándor pisztolyából származó golyó az ürményházi bíró kezét roncsolta szét, míg a halálos, tüdőt ért lövés a másik betyár, Pataki Mihály fegyveréből származott, ezért az államügyész a gyilkosság vádját gyilkossági kísérletre módosította.

Az ürményházi történet a sajtóban 
A betyárvilág korszakának eseményei, érdekesebb históriái kezdetektől megragadták a sajtó figyelmét és hosszabb-rövidebb írásokban rendszeresen tájékoztatták az újságolvasókat. Rózsa Sándor rablásainak ebben is kiemelt szerep jutott, hiszen 1848-as szerepevállalása óta felfokozott figyelem kísérte tevékenységét. Az 1859-es bírósági tárgyalásáról is azonnal és nagy részletességgel tudósítottak a lapok. Az érdeklődés akkor sem csökkent iránta, miután börtönbe került, sőt halála után még évtizedekkel később is sorra jelentek meg róla különféle írások. Így volt ez az ürményházi esettel is, azonban az újságok lapjain megjelent történetek már jelentős változáson mentek át: csak a történet váza maradt meg, az egyre kopó emberi emlékezet helyét pedig a betyárromantikával átitatott szárnyaló írói képzelet vette át.
„A betyárvezér egyik legjobb barátja Huszka Mihály volt Ürményháza bírája. Sokat mulattak együtt és szerették, megbecsülték egymást. Egy alkalommal azonban a pandúrcsapat élén Ráday Gedeon gróf, a szegedi kormánybiztos érkezett a községbe. Bizalmasan értesültek arról, hogy itt tartózkodik Rózsa Sándor. Egyenesen a bíróhoz mentek. 
– No, Huszka Mihály – szólott Ráday, – hol bujkál Rózsa Sándor? 
A falu szélén, apró ablakos, fehér házikó állott. Oda vezette Huszka a pandúrokat. Körülvették a házat és a bírót előre küldték. Három deszkából volt összeszegezve az ajtó. Huszka kopogtatott. 
– Ki az? – kérdezte az álmából felriasztott Rózsa Sándor. 
– Én vagyok, Huszka Mihály. – hangzott a válasz. 
– Egyedül vagy Mihály?
– Nem. A törvény nevében jöttem Sándor. Nyisd ki az ajtót. 
Rózsa Sándor erre fölemelte fegyverét és az ajtórésen keresztül egy jól irányzott lövéssel leterítette barátját, a bírót. 
– Ha a törvény nevében jöttél, akkor kénytelen vagyok megajándékozni téged egy golyóval, – mondotta. 
A lövés után feltárta az ajtót. Előtte feküdt barátjának, Huszka Mihálynak holtteste. Egy percre megállott mellette és amikor meglátta barátja holttestét, levette kalapját s csak annyit mondott:  
– Bocsáss meg, Mihály! 
Majd kapta a fegyverét, a pandúrokra lőtt és egy hirtelen ugrással keresztül vetette magát a kerítésen. Egy pandúr meghalt, egy megsebesült, Rózsa Sándor pedig elmenekült.”

Az ürményházi történet az irodalomban
Az olvasáskultúra kiszélesedésében nagy szerepet játszott a ponyvanyomtatványok elterjedése, melyek a könyvkiadás kezdete óta jelen voltak a piacon és virágkorát a 18–19. században élte. A betyárok tettei, történetei kedvelt témát nyújtottak a ponyvairodalom számára, természetes, hogy a betyárkirályról is megjelentek ilyen verses ponyvafüzetek. Rózsa Sándor épp börtönben ült, mikor Bucsánszky Alajos, a kor jeles tipográfusának és kiadójának pesti nyomdájából napvilágra került Rózsa Sándor híres rablóvezér élete és elfogatása című nyomtatványa. A ponyvakiadványokra jellemző hatásvadász és érzelmes, meglehetős művészi igénytelenséggel megírt verses történet befejező, hatodik versszakában megjelenik az ürményházi történet is: 

„Az üldözés megszűne‚
Rózsa Sándor megszőke‚
Ürményházba méne el‚
S egy bírót ott meglőve‚
De végtére elfogták‚
Elítélték halálra‚
Ám a király kegyelme
Tette örök fogságra.”

A betyároktörténetek természetesen íróink és költőink képzeletét is megragadták. Szinte felsorolni is lehetetlen azon szépirodalmi alkotások számát, melyben megjelenik a betyár idealizált alakja. Ha nem is gyakran, de feltűnik köztük az ürményházi eset is. Ráth-Végh István kultúrtörténeti zarándoklásainak betyárvilágot taglaló fejezetében tesz említést az ürményházi bíró megöléséről, míg tán legtermékenyebb írónk, az ehhez a világhoz családi szálon is kötődő Krúdy Gyula egy egész könyvet szentelt Rózsa Sándornak (A betyárok csillaga Magyarország történetében. Budapest, 1923.), melyben tárgyalt történetünkről a hozzáférhető forrásanyagokat felhasználva szinte dokumentarista stílusban számolt be.

 Az ürményházi történet utóélete
Bár Rózsa Sándor perének vizsgálata során kiderült az orvosszakértői véleményekből, hogy nem az ő pisztolyából, hanem betyártársának puskájából kilőtt golyó oltotta ki az ürményházi bíró életét, mégis úgy maradt fenn a történet, hogy Ürményháza volt Rózsa Sándor utolsó emberölésnek helyszíne. 
A betyártörténetek valóságtól elrugaszkodott képének kialakulásában nagy szerepet játszott az a 19. század második felétől kialakult romantikus szemlélet, mely a rablásból élő, gyilkosságoktól sem visszariadó betyárokat a szegény nép pártfogójává, nemzeti hőssé és a szabadság jelképévé emelte. Ennek elterjedésében jelentős szerepet játszottak az olcsón megszerezhető, nagy példányszámban kiadott ponyvafüzetek, valamint újságíróink, költőink (Petőfi, Arany János) és szépíróink (Jókai, Krúdy, Móra Ferenc, Móricz, Madách) szentimentális ábrázolásmódja, melyek aztán beépültek betyárballadáinkba és népdalainkba ugyanúgy, mint mondáinkba és más, nép ajkán született prózai elbeszéléseinkbe is.
Az ürményházi történetből nem született folklóralkotás, pedig a szárnyaló írói képzelet által átalakult történet akár alkalmas is lehetett volna rá. Magáról Rózsa Sándorról egyébként is meglehetősen kevés ballada és népdal született, mert élettörténete nem felelt meg annak az elvárt közösségi kívánalomnak, miszerint a betyár üstökösszerűen lép az élet színpadára, hogy aztán hősiesen vagy tragikus körülmények között hamar távozzon is onnan. Az emberölést valójában elkövető, ürményházi illetőségű Pataki Ballangó Mihály – pedig a Kis bácsi néven ténykedő betyár a maga korában társai közt jelentős tekintélynek örvendett, és a közvélemény előtt is ismert volt a neve – pedig egyszerűen azért nem került a betyárvilág „klasszikusai” közé, mert a betyárvilággal előszeretettel foglalkozó zsurnalisztáink és íróink látókörét egész egyszerűen elkerülte. 
A fellelhető források és az irodalmi anyag áttekintése szemléletesen rajzolja fel azt a folyamat, amint egy megtörtént eseményből olyan, írói képzelettel átalakított történet kerekedik, ami igazodik ahhoz a romantikus betyárszemlélethez, melyet az olvasóközönség ekkor már elvárt. Mivel azonban sem népdal, sem ballada nem született vagy nem maradt fenn róla, így Rózsa Sándor, Pataki Mihály és az ürményházi bíró története csak egy maradt, a két betyár által elkövetett számos bűncselekmény közül.