Jelenlegi hely

Szabadság és összetartozás

/ Kovács Hanna /
kovacs.hanna képe
Hétfőn, október 23-án, az ungvári magyar közösség is megemlékezett az 56-os eseményekről
Kulin Judit az iskola igazgató helyettese koszorúzIskolai megemlékezés56-os emlékmű UngváronEmlékmű a börtön falán

A program az Ungvári 10-es számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskolában elhelyezett emléktábla megkoszorúzásával kezdődött. Ezt követte egy műsor az iskola dísztermében, majd csatlakoztunk az Ungvári Magyar Főkonzulátus, a Beregszászi Konzulátus, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselőihez és közösen megkoszorúztuk az egykori szovjet politikai rendőrség, a KGB helyi székháza előtti téren elhelyezett emlékművet.

Milován Sándor, akit az 1956-os magyar forradalommal kapcsolatos tevékenysége miatt zártak a fiatalkorúak javítóintézetébe, beszámolt róla, hogy ukrán anyanyelvű sorstársaival milyen parázs vitákat folytattak, s hogy ezek ellenére hány dologban értettek mélységesen egyet. Azt viszont sohasem gondoltam volna, mondta, hogy a szabad Ukrajnában veszélybe kerül a magyar oktatás ügye. Milován Sándor felhívta a figyelmet arra is, hogy az ukrán szélsőségesek részéről hangoztatott szeparatizmus vádja igencsak veszélyes, mivel megbonthatja azt a sok évszázados együttélési kultúrát, amelyre oly büszkék vagyunk itt, a Kárpátok tövében.

A megemlékezésen részt vett Trócsányi László igazságügyi miniszter is, aki a magyar nemzet egységének fontosságáról szólva kihangsúlyozta, hogy: ha a kárpátaljai magyarok közösségének fennmaradását és fejlődését elő kívánjuk segíteni, akkor első helyen az anyanyelven történő tanulás kérdését kell említeni. „Méltatlan lenne az ünnephez, ha elhallgatnám: nem tudunk napirendre térni az anyanyelvi jogok súlyos szűkítése felett az ukrán törvényhozás részéről” – hangoztatta, utalva a kisebbségi jogokat sértő oktatási törvényre. „Reméljük, hogy ukrán barátaink is felismerik, hogy ott, ahol a kisebbségek nem érzik jól magukat, hamarosan a többségi nemzet tagjai sem fogják, s ezért felülvizsgálják a tanügyi jogszabályt” – mondta a többi között, hangsúlyozva: „a magyarság nemzetközi egyezményekben rögzített nyelvi jogaiért határozottan kiállunk.”

Innen tovább mentünk a börtön falához, és az ott lévő emléktáblánál is elhelyeztük a kegyelet virágait.

A megemlékezés a Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenés-Drámai Színházban zárult a Kormorán együttes ünnepi koncertjével. Hazádban nem lehetsz idegen, Ez a föld az enyém, Itthon vagy otthon csendültek fel sorra az ismert és közkedvelt dalok, valamint a méltán nagy slágerré vált Ki szívét osztja szét, illetve a közös vágyunkat megfogalmazó Jó magyarnak lenni. A koncert végén felcsendült a megzenésített Miatyánk. Az előadás alatt a közönség többször együtt énekelt a zenekarral és többször felzúgott a vastaps.