A Közművelődés – Ürményháza Egyesület és az Ürményházi Ifjúsági Klub szervezésében Múltidéző séta 1956 nyomán címmel rendhagyó programmal emlékezett az 1956-os szabadságharc eseményeire a dél-bánsági szigetmagyar település, Ürményháza lakossága.
Múltidéző séta 1956 nyomán
1956-ban a forradalom diákok és a hozzájuk csatlakozott munkásság békés szándékú tiltakozó felvonulással vette kezdetét. Ennek emlékére a szervezők egy olyan sétát terveztek a faluban, ahol a település jeles pontjain megállva röviden felelevenítették a szabadságharc dicső napjait. A menet Ürményháza közösségi terméből indult, hogy az iskola, a templom kertjében álló Szűz Mária szobor, az egyetlen megmaradt, napsugaras oromzatú telepes ház, a közösségi erőből újonnan felújított kút, a györgyházi út mentén álló útszéli kereszt és a moziterem érintésével ugyanoda térjen vissza. Az alsó tagozatos diákokra kincskereső játék várt: minden ponton egy-egy szövegrészlettel ellátott falevelet kellett megkeresni és összegyűjteni.
A tűzmadár fénylő emléke
Amikor Budapest utcáin megkezdődtek a fegyveres harcok, a nyugati világ minden zugából újságírók érkeztek fővárosunkba, hogy az eseményekről első kézből beszámolhassanak. Az ürményházi rendezvényen idén angol újságok tudósításaiból, cikkeiből válogatva időrendi sorrendben mutatták be a forradalom napjait, hangulatát, eseményeit, az első megmozdulásoktól kezdve, a szabadság harc győzelméig és annak elkerülhetetlen bukásáig:
„Ma nagyfontosságú történelmi események tanúja voltam Budapesten. Láttam, ahogy Budapest népe a poznani és varsói szikrától lángra lobban – elszánt és nyílt forradalomban szembeszegül a szovjet megszállókkal. Együtt meneteltem a felkelőkkel, és majdnem könnyező szemekkel néztem, ahogy dühödt és örömujjongó forradalmárok kitépik a szovjet típusú címert a magyar zászlókból. Szinte hihetetlen – de a forradalom győzedelmesnek tűnik itt a magyar fővárosban. Most, amikor tudósításomat mondom telefonba, hallom a tízezres tömeg dübörgését, diákok, katonák még mindig orosz típusú egyenruhájukban, overallos gyári munkások menetelnek nyílt, szovjetellenes lázadással.A házak falain az egész városban stencilezett falragaszok jelentek meg a felkelők 16 pontba foglalt követeléseivel. A követelések között volt a szovjet csapatok azonnali kivonása, sajtó- és szólásszabadság, új kormány kinevezése, és minden politikai fogoly szabadon bocsátása” (The Daily Express, október 24.)
„A Vörös Hadsereg utolsó tankjai dübörögve kifelé takarodnak a városból. […] Ma este Budapest népe ünnepel. Legyőzték a hatalmas orosz elnyomójukat. A változatlanul nyitva tartott eszpresszókban áldomást isznak. Amikor a forradalom elkezdődött, az a parancs járta: nem ihat alkoholt senki sem. Most megszűnt a szesztilalom.Sok magyar számára a hír túl jó ahhoz, hogy igaz legyen. Alig tudják elhinni, hogy az oroszok valóban kimentek. Talán csak úgy tesznek, mintha mennének – mondják egyesek, titkos félelmüket hangoztatva. De a szabadságharcosok erre azt válaszolják: Most már van fegyverünk. Nem adjuk addig ki a kezünkből, amíg az utolsó orosz is el nem ment.” (The Daily Mail, november 2.)
„ […] Visszafordultunk a határ felé. Az első dombon megálltunk, és lenéztünk a városra. Halotti csönd. Aztán gépfegyvertűz. Aztán megint csönd. A földeket gyér hótakaró borította. Gyorsan sötétedett. Útban a határ felé ismét elhajtottunk az ágyuk mellett, amelyeket bejövet láttunk. Most már senki nem volt mellettük. Eltűnt a menekültoszlop is. Csak itt-ott bukdácsolt egy-egy magányos ember a határ irányába. Felvettünk egy idős asszonyt, 14 éves unokájával. Összes földi javaikat egy retikül-nagyságú batyuban szorongatták. Az asszony egész úton sírt.A határon 3 teherautónyi menekült várakozott – Sopron felé kémlelték a határt. Osztrák határőrök, újságírók, fényképészek és kíváncsiskodók állták körül őket. A lárma közepette egyszer csak rekedt férfihangon felcsendült a magyarok himnusza: „Isten áldd meg a magyart!” Hamarosan valamennyien – talán százan – együtt énekeltek. Sokuknak könnyes volt a szeme. Mindenki mozdulatlanná merevedett. Az osztrák katonák tisztelegtek. A férfiak fedetlen fővel álltak. Egy öregember letérdelt, és imádkozott. Amikor a himnusz véget ér, csönd lett. Mellettem az asszony, akit útközben felvettünk a kocsiba, még mindig sírt.” (The Manchester Guardian, november 5.)
A fiúk előttünk vonulnak, hősei a leggyönyörűbb ősznek…
A múltidéző séta végeztével a közösségi terem újra zsúfolásig megtelt. Az alsó tagozatos diákok az összegyűjtött falevelekből gyorsan összeállították és a falra kitűzték Bibó István örökérvényű gondolatát: „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.”Kenneth Klára: Anyu, tüntetni megyek! – című verse és a zárógondolatok után forró tea és kávé melletti kellemes beszélgetésekkel zárult az este. Az ürményházi lakosok mellett az eseményen anyaországi vendégek és a rendezvény lebonyolításában aktív szerepet vállaló Nezsényi Magyar Kultúrkör tagjai is részt vettek.
Felhasznált irodalom:
Czigány Lóránt – Czigány Magda (szerk.): A tűzmadár fénylő emléke. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó. Budapest, 2006.
Kiss Dénes: Átlőtt szívvel. október 23. emlékére című verse
