Jelenlegi hely

Szilvanap Kistárkányban

/ Nyiri Gábor /
nyiri.gabor képe
Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Kistárkányi Szilvanapot.
Készülődés, csakis jókedvvelIndulásra készenA nagytárkányi alapiskolások néptáncműsoraSzilvalekvárfőzés

Szeptember 21-én rendezték meg, immár 8. alkalommal a Kistárkányi Szilvanapot. A rendezvény célja, hogy olyan hagyományos mesterségeket, kézműves termékeket, ételeket mutasson be a nagyközönségnek, melyek a Bodrogköz ezen szegletére jellemzőek, és a szilvához kapcsolódnak. Az Aranka Vendégház Tulajdonosa, Kondás Aranka indította útjára a rendezvényt, mely évről évre egyre több vendéget vonz. Természetesen a névadó gyümölcs nem hiányozhatott Kistárkányból. A „szilvaságok” rendkívüli arzenálját kóstolhatta a nagyérdemű, melyek között meg kell említenünk a szilvalekvárt, a szilvalekvárral töltött krumplilángost, a szilvás gombócot, valamint a szilvapálinkát (bodrogközi kifejezéssel élve: gólyatejet) is.

A rendezvény szervezői a Kistárkány és Környéke Polgári Társulás, valamint a község önkormányzata fontosnak tartják, hogy a környékbeli néptánccal, népzenével foglalkozó csoportok megmutassák magukat, mely színpadi műsorok tovább színesítik a rendezvényt. A fellépők között köszönthettük a királyhelmeci Helmeczy Mihály Alapiskola néptáncosait, az abaújszinai néptáncosokat, a Rozmaring Éneklőcsoportot Bacskáról, valamint a nagytárkányi alapiskola néptáncosait. A talpalávalót a magyarországi Pipás zenekar szolgáltatta, akik a Kárpát-medence különböző tájainak zenéjét muzsikálták a résztvevőknek.

A rendezvény a gyermekeknek is tartogatott programokat, hiszen az Aranka Vendégház udvarán íjászat, lovaglás, valamint játszótér várta őket.

A nagytárkányi alapiskola néptánc oktatójaként örömmel láttam színpadon a néptáncos gyerekeket, akik nagy lelkesedéssel készültek a Szilvanapra. Nagy érdeklődéssel fogadták a kirakodóvásár termékeit, bemutatóit, ahol megismerkedtek a kovácsmesterség egy-egy munkafázisával, valamint a szilvalekvárfőzés helyi szokásával. A fellépő gyerekek hála Istennek annyian voltak, hogy a színpadon nem fértek el, azonban ez nem szegte kedvüket, hogy produkciójukat bemutassák, és a kis helyszínváltozás ellenére a nézők is örömmel nézték a gyerekek műsorát.