Székely Erzsébet emlékei, történetei a Gyöngypárta Táncegyüttesben
Szombaton izgatottan ültünk félkörben: a táncegyüttes táncosai és mi a férjemmel, velünk szemben pedig egyik lelkes táncosunk nagymamája, Székely Erzsébet (leánykori nevén: Vass Erzsébet) foglalt helyet.
Mónika "nanója" (azaz nagymamája) a sorozat első részéhez hasonlóan szintén résztvevője volt az 1969-es Martin György-féle gyűjtésnek. Élénken emlékezett és mesélt "a szemüveges úriemberről", aki vezette a felvételt, valamint az élményről, amely hozzá tartozott ehhez a falu életében oly nemes pillanathoz. Emellett körbejártuk vele a novemberi kis- és nagyének árverezésétől farsangig tartó szokásokat, kezdve a kántálással, folytatva a fonóbéli játékokkal, a farsangi "sütögetéssel" (ez a fánk-sütést jelentette) egybekötött mulatsággal bezárólag.
Hallhattunk a "vasárnapi táncról", amelyet a falu közepén minden vasárnap megrendeztek - inkább spontán kialakult - templomozás előtt és után. A lányok legnagyobb örömére egy körülbelül száz éves ruhával is meglepett minket, amelyet a vállalkozó kedvűek fel is próbálhattak, hozzá pedig a szintén száz éves, de rendkívül jó állapotban lévő csizmát, amelynek viselése mára a tánchoz tartozó viseletkultúrából kikopott.
Egyre jobban belemelegedünk a táncosokkal való közös gyűjtésbe, az idősek élményeinek - hangsúlyozottan - figyelmes meghallgatásába. A teremben körbejáró régi fotók újabb és újabb kérdéseket vonzottak: a viseletről, a Magyarlapádon oly jellemző becenevek eredetéről, vagy a táncmulatságokról. Ezúton is köszönjük Székely Erzsébetnek, hogy ellátogatott hozzánk és egy fantasztikus órában osztotta meg velünk tudását, élményeit, emlékeit.
Úgy látjuk, a táncosok kezdik érezni, minek is az örökösei, birtokosai, és bízunk benne, hogy a nevezett sorozat többi alkalma még erősebbé teszik bennük a "kérdezni akarás-vágyát": hogy az idősek tudása ne elvesszen, hanem emlékezetükben és ezen keresztül életükben és cselekedeteikben is továbbörökítődjenek.
