Jelenlegi hely

Újjáéledt emlékezet

Szent-Ivány József emléktáblájának felavatása Rimaszombatban

/ Rákos Ágota /
rakos.agota képe
A két világháború közötti felvidéki magyar közélet kiemelkedő képviselője, Szent-Ivány József emléktáblájának a felavatására 2018. október 19-én, pénteken került sor a rimaszombati Közösségi Ház udvarában.
Haraszti Attila, Magyarország Kassai Főkonzulátusának főkonzuljaSimon Attila, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatójaSzent-Ivány József leszármazottaiA leleplezett emléktábla, Gábor Emese alkotása

A Rimaszombati Közösségi Ház több szervezetnek is otthont nyújt, így többek között a Szövetség a Közös Célokért Társulás Rimaszombati Területi Irodájának, a Fundament Polgári Társulásnak, az SZMPSZ – Rimaszombati Regionális Pedagógiai Központjának, a Magyar Közösség Pártja Rimaszombati Járási Irodájának, a Wass Albert Nyugdíjas Klubnak, valamint itt található a Tompa Mihály Református Gimnázium kollégiuma is. Az épület falán emléke található már a Tóth családnak is, kik életükkel és munkáságukkal öregbítették a város hírnevét. Hosszas előzmények után Szent-Ivány Józsefnek is emlék állítatott a ház falán.

A „tót parasztgyerekből lett magyar úr”, Szent-Ivány József 1884. november 15-én Zsárban látta meg a napvilágot, szlovák édesanya, s magyar édesapa gyermekeként. Anyai ágról paraszti származású, míg apai ágról, édesapja halála után a szentiványi kastély uraként lett belőle magyar úr.  A két világháború közötti szlovákiai magyar politika és közélet egyik kiemelkedő személyisége. Balatonfüreden, 1941. december 1-én hagyta el a földi világot, tettekben gazdag életet tudhatott maga mögött, melyre az utókor büszkén emlékezhet.

Szent-Ivány József mindig kitűnően ismerte fel a helyzet adta lehetőségeket. Jóllehet 1918-ban, 1919 első felében még az Országos Földmíves Párt egyik vezetőjeként részt vett a magyarországi politikai életben, de már megpróbált belehelyezkedni a kisebbségi politikus szerepkörébe is. Amikor a csehszlovák hadsereg megszállta a magyar területeket, a felső osztálybeliek közül többen készültek áttelepülni Magyarországra, főként ha itt is voltak birtokaik. Szent-Ivány ekkor adta ki a híres jelszót: „Mindenki maradjon a helyén!”  Személyes példamutatása és a csehszlovák nemzeti diktatúrával szembeni fellépése megalapozta tekintélyét, ugyanakkor felismerte a Prágával való kooperáció szükségességét, ha a magyarság meg akar maradni. A megmaradás feltételét látta a fiatal nemzedékek segítésében s a gyakorlati feladatok, elsősorban a gazdaság szervezésében. Lehettek hibás politikai nézetei is, de végig megmaradt gömöri embernek és magyarnak” – mondta Simon Attila, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója, aki Tóth Lászlóval 2016-ban adta ki ”Kis lépések nagy politikusa. Szent-Ivány József a politikus és művelődésszervező” címmel könyvét, melyben a politikus, művelődésszervező és mecénás életét mutatják be.

Az ünnepélyes emléktáblaavatáson Simon Attila mellett jelen voltak Szent-Ivány József leszármazottai is, akik közül Dr. Mogyorósi András, a politikus dédunokája szólt az egybegyűltekhez, megemlékezve a nagy előd tetteiről. Haraszti Attila, Magyarország Kassai Főkonzulátusának főkonzulja beszédében Szent-Ivány József életútjáról és napjainkig tartó jelentőségéről szólott. A tábla leleplezését követően, Gábor Emese alkotását Dechterné Ferenczy Erzsébet evangélikus missziós lelkész áldotta meg.