Jelenlegi hely

XIV. Pásztornap Muzslyán

/ Szabó Bernadette /
szabo.bernadette képe
Muzslya lakossága már tizennegyedik alkalommal készült a Pásztornapra. Főszervezője, Biró István nagy szeretettel szólított meg mindenkit, aki bármivel is gazdagítani tudta a rendezvényt. Cserkészként így lettünk részesei az eseménynek.

Október 20-án, szombat reggel a község központi részén már nagy volt a nyüzsgés – érkeztek a résztvevők, szereplők, versenyzők és az árusok a portékáikkal. Muzslya múltjához szorosan kapcsolódik a pásztorélet, így a nap folyamán ezzel kapcsolatos előadásokat, szokásokat életjeleneteket tekinthettünk meg. Ahogy beljebb merészkedett a látogató a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület udvarába, máris egy kedves, idős házaspár fogadta. Öltözetük a szokványos falusi emberé volt, a mellettük álló kis kunyhó, pedig bemutatta a tipikus pásztor-menedéket – még „házőrző”-t is kerítettek, bár az plüssből volt.

Aki túljutott a „házőrzőn", a báránypörköltek birodalmába ért. A helyiek csapatokba szerveződve versenybe szálltak, hogy ki készíti a legízletesebb pörköltet. Amíg a bográcsokban főttek a finom falatok, addig a helyi és vendég táncegyüttesek, előadók szórakoztatták a közönséget. A gyerekeknek kézműves foglalkozást tartottak, ahol csuhéból készíthettek különböző tárgyakat.

A muzslyai 4-es számú Szent Imre herceg cserkészcsapat felelevenített néhány régi pásztorjátékot. Az érdeklődök első körben frissen vágott fűzfa ágból faraghattak maguknak díszes (pásztor)botot, majd versenybe is szállhattak, kié lett a legszebb.

A folytatásban botharc zajlott – ennek eredeti verziója egy csínyen alapul: a pásztorgyerekek a patakon való átkelés során egymást segítették, azaz épp, hogy nem segítették, ugyanis, az átnyújtott bottal belehúzták egymást a vízbe. A szombati játék során egy farönk szolgált az egyensúly megtartásának mérésére. A két versenyző, a bot egy-egy végét fogva igyekezett a rönkön maradni és a másikat lezavarni.

A harmadik játék szintén a pásztorbothoz köthető. A játékosok kaptak egy botot, amelynek az egyik vége jól láthatóan meg volt jelölve. A soron lévő játékos a kezdő vonal mögé állva a botot a cipője orrára helyezte, majd karját egyenesen kinyújtva rátámasztotta a botra. Néhány előre-hátra lendítés után elrúgta a botot. Akinek a botja megjelölt vége a legmesszebbre került, az volt a nyertes.

Szorgalmas gyakorlás után versenybe lendült a fiatalság. A résztvevő gyerekeknek a szervezők kiflivel kedveskedtek, míg a nyertesek ajándékcsomagot kaptak. De bátran állítom, hogy a nap folyamán mindenki nyert valamit: tapasztalatot, új ismeretet, kapcsolatot, és legfőképpen közösségi élményt.