Jelenlegi hely

Karácsonyi ajándék egyedül élő időseknek

A törődés és az odafigyelés jegyében

/ Virág Ádám /
virag.adam képe
Egyedül élő magányos időseket kerestünk fel Déván, akik különböző egyházközségekhez tartoznak. Karácsonyi csomaggal leptük meg őket az ünnep közeledtével. A gyülekezeti tagoknak nagy öröm volt, hogy meglátogattuk őket, így az unitárius híveken kívül más felekezeteket is bevontunk az ajándékozásba.
idoeknek1idős3idős9idős10

Egyedül élő idős embereket kerestünk fel a napokban Déván. Ajándékcsomaggal leptük meg őket otthonukban, és beszélgettünk velük családjukról, kicsit feledtetve velük magányukat. Az idősek látogatásába bevontuk a Szent Ferenc Alapítvány által gondozott gyermekeket is. Nem titkolt célunk volt, hogy a fiatalokban erősítsük az idősek iránti tiszteletet és segítőkészséget. Az idős néniket az ajándékon túl a figyelmesség hatotta meg leginkább. Volt olyan nevelő is, aki csatlakozott hozzánk és eljött velünk néhány idős emberhez. A kezdeményezéshez a szintén Déván tevékenykedő ösztöndíjas társam is csatlakozott. 

Tartalmas csomagot összefogással sikerült összeállítanunk. Az alapítvány nevelői közül volt, aki lisztet, cukrot, süteményt, szaloncukrot ajánlott fel, a hétvégén linzert sütött a gondozott gyermekeivel közösen. Az ajándékcsomagokba teát és gyümölcsöt is tettünk. A Téglás Gábor Elméleti Líceum 5.B osztályos tanulóival mézeskalácsot és üdvözlőkártyát is készítettünk az ajándékcsomagok mellé. A mézeskalácsokat Fülöp Júlia ifjúsági lelkész segített feldíszíteni, jómagam pedig szalvéta technikával tálcát készítettem Kun-Gazda Kinga tanárnő segítségével. A csomagot végül olyan masnival kötöttük össze, amire bibliai idézetet fűztünk fel.

Az alapítványi gyermekek örömmel vitték az ajándékokat az egyedül élőkhöz. A fogadtatás mindenhol szívélyes volt, nagyon meglepődtek és örömkönnyeket is ejtettek meghatódottságukban. Sok helyen előkerült a fotóalbum, és a távol élő gyermekeikkel, unokáikkal büszkélkedtek nekünk. 

Az egyházközség idős tagjainak, az alapítvány dolgozóinak és gyermekeinek arcára csaltunk mosolyt, így karácsony közeledtével.