Jelenlegi hely

A magyar költészet napja Ungváron

Felolvasómaraton és díjátadó

/ Kovács Hanna /
kovacs.hanna képe
Tartalmas rendezvénysorozattal emlékeztünk meg Ungváron a magyar költészet napjáról.
Felolvasó maratonBourdon TrióKözönség

Az Ungvári 10-es számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola évek óta részt vesz az idén immár tizedik alkalommal megrendezett felolvasó maratonon. Benedek Elek, Orbán Balázs, Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Kányádi Sándor, Tamási Áron, Szabó Magda művei után idén, február 20-án, a 195 éve született Petőfi Sándor (1823-1849) műveit szólaltatták meg. Ez az év egyúttal Az apostol megírásának és az 1848-as forradalomnak a 170 éves évfordulója.

A rendezvény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet magyar irodalmunk egy-egy kiemelkedő személyiségének műveire és ezáltal az olvasás fontosságára, szépségére, arra, hogy olvasni jó.

Idén, nálunk, kényszerszünet miatt elmaradt a februári esemény, viszont nem szerettük volna megszakítani ezt a hagyományt, így a magyar költészet napjára halasztottuk. Iskolánk minden diákja és pedagógusa felolvasta ez alkalomból a kedvenc Petőfi versét.

Novemberben a magyar nyelv napja alkalmából a magyarokegyhelyen.hu internetes felületen meghirdetett pályázaton mi is részt vettünk. A Kosztolányi Dezső által összegyűjtött legszebb magyar szavak mintájára mi is kerestük a legszebb magyar szavainkat. Mivel a mi iskolánk volt az az intézmény, melyben a legtöbben részt vettek ebben a játékben, így mi nyertük a verseny ezen fordulóját. 30 ezer forintos jutalomban részesültünk, melyet könyvek vásárlására fordítottunk. Ezek a könyvek kerültek most kiosztásra az iskolai helyesírási verseny legjobb eredményeket elért tanulói között.

Ezt követte lezárásképpen a budapesti Bourdon Trió koncertje. Mint tudjuk a 2018-as évet Mátyás király-emlékévnek nyilvánította a Nemzetpolitikai Államtitkárság, Mátyás király születésének 575. és trónra lépésének 560. évfordulója alkalmából. A Bourdon Trió ennek a kornak, a középkornak, a zenéjét hozta el nekünk. Visszarepítettek bennünket a régi korok világába, átélhettük a lovagkor romantikáját, a királyi lakomák hangulatát, az énekmondók világát. Olyan korabeli hangszereket szólaltattak meg, melyek nagy részéről még nem is hallottak a diákok, így a zenei élményen keresztül megismerkedhettek ezekkel az instrumentumokkal is.

Köszönjük Kurdi Gábornak, a Petőfi Sándor Program kaposkelecsényi ösztöndíjasának, a Trió egyik tagjának, hogy eljöttek hozzánk.