Marton Sára
Profile picture for user marton.sara
Aktivitás éve
2015
Tevékenységi terület

fiatalok bevonása, Julianus Program támogatása, szervezés, pályázati tevékenység támogatása

Őszintén remélem, hogy eddigi tapasztalataimra támaszkodva, aktívan vállalhatok szerepet egy számomra új közösség életében és a magyar közösségi élet szervezésében.

Bemutatkozás

A művészetek iránti vonzalmam már kisgyerekkoromban elkezdődött. A magyar néptánccal 6 évesen ismerkedtem meg. Azóta nagyon fontos szerepet játszik az életemben. Az általános iskolai évek után pár évig a marcali Baglas Táncegyüttes felnőtt csoportjának voltam tagja, majd budapesti főiskolai tanulmányaim megkezdésével a Bartók Táncegyütteshez csatlakoztam, melynek most is aktív tagja vagyok. Együttesünk rendszeresen szerepel, és emellett szívén viseli a fiatalabb generáció hagyományőrzésre való nevelését, közösségi, családi programok szervezését. Főiskolai tanulmányaim mellett, melyet andragógia szakon végeztem, megpróbáltam nagyon hatékonyan tölteni a szabadidőmet és kisebb közösségeknek tagja lenni. Galileo zenekar csellistájaként rengeteg közösségi élményben volt/van részem. A közös próbák, zenélések, hétvégi budapesti vagy a nyári fesztiválokon való fellépések, mind nagyon fontosak számomra. Zenénk a magyar népdalra épül és újszerű megfogalmazásban tálalja a magyar népzenét, segítve azt a célt, hogy minél szélesebb körben eljusson az emberekhez. 2013 nyarától 2014 tavaszáig a Magyar Nemzeti Múzeum önkéntese voltam. 2014 márciusától pedig lehetőségem nyílt a Magyar Állami Operaház és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közös „OperaKaland-KultúrKaland” programsorozatának koordinálására a tavaszi és őszi időszakokban. A „kaland” a középiskolás korosztálynak kínál színházi balett vagy operaelőadást és a kerettantervhez kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozást. A program nagy szervező munkát igényelt, ezért óriási tapasztalat volt számomra. Jelenleg a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola munkatársa vagyok, mint iskolatitkár. Feladatom a diákok és a pedagógusok napi munkájának támogatása és az iskolán belüli programok szervezésében való részvétel.