Jelenlegi hely

Brassói Óváros Unitárius Egyházközség

Kása Róza (2015)
Kása Róza (2015)
Illés Gábor (2017, 2018)
Illés Gábor (2017, 2018)

Brassó Erdély egyik legszebb városa. Ezt elsősorban épített örökségének, de festői fekvésének is köszönheti. A közel háromszázezer fős lakosság kilencven százaléka a többségi nemzethez tartozik, a magyar nemzetiségű körülbelül hét-nyolc, a szász pedig egy százalék.

Az unitárius közösség jelenleg megközelítőleg kétezer lelket számlál, de állandóan apad. Híveink nagy része a kommunista iparosítás idején jött a városba, és alapított családot. Jelenlegi fiataljaink már második-harmadik nemzedékként élik itt életüket, és sajnos nem sok közük van őseik szülőhelyéhez.

Közösségünk templomához szolgálati lakások is tartoznak. Az utóbbi években sikerült egy modern gyülekezeti- és vendégházat felépítenünk, mely a közösségi programoknak és igénylés estén a városban működő civil szervezetek rendezvényeinek is helyet adhat. Az egyházközségnek eredetileg két különálló gyülekezete és két lelkésze van, azonban a két gyülekezet ma már csak formálisan létezik, hiszen egy templomban működnek, abban az épületben, amelyet elődeink 1936-ban építettek.

Az istentiszteletek mellett fontos szereppel bír a közösségi élet kiépítése, a többrétű és sokszínű programkínálat biztosítása, mely által a magyar közösség megmaradását, kultúrájának megőrzését és örökségének átmentését szorgalmazzuk. Programkínálatunk korosztályonként szerveződik, csecsemőkortól egészen idős korig. A kiépítés alatt álló családtámogató központunk szolgáltatásai között a mondókázási délelőtt, játék délelőtt, megsegítő órák, alkalmankénti kézműves tevékenységek, valamint előadások és családnapi rendezvények szerepelnek. A BRADFIE ifjúsági csoport keretében a színjátszás, a közös kirándulások, alkotó együttlétek, gitározás várják a fiatalokat. Az idősek kedvelt programjai az idősek klubja, a játék délelőtt, valamint a nóta délután. Emellett nagy sikernek örvendenek rendezvényeink: Őszi ízek – hálaadásnapi rendezvény, Adventi készülődés az unitáriusoknál, Családok hete. Célunk, hogy a közösség által megfogalmazott igényekből kiindulva olyan programokkal és rendezvényekkel szolgáljunk, melyek a valláserkölcsi és a nemzeti identitástudat megőrzését és erősítését segítik.