Jelenlegi hely

Egy darabka Magyarlapád

Alcím: 
Magyarlapádi hétvége Budapesten és Alapon

/ Hajdara-Herczeg Hajnalka /
hajdara.herczeg.hajnalka képe

2018. május 19-20-án Magyarlapád egy kis ízelítőt adott magából Budapesten és a Fejér megyei Alapon.

Szombaton, május 19-én a Fonó Budai Zeneházban önálló, egész estét betöltő magyarlapádi gálaestet láthatott az oda látogató közönség. A műsorban a magyarlapádi Gyöngypárta Táncegyüttes fiataljait láthatta a közönség, valamint idősebb táncosok is felléptek. Tolmácsolásukban a színpadra költözött a magyarlapádi néptánc-, népzene- és népdalkincs egy órában adható része. A közönség a teljes táncrendnek: lassú s gyors pontozó, leánykörtánc, csárdás és szapora tanúja lehetett, valamint Borbándi Zsuzsanna előadásában magyarlapádi dallamokat, Szilágyi András előadásában pedig katonadalokat hallhatott.

A műsort követően annak házigazdája, a magyarlapádi születésű Kis István, valamint felesége, Kis-Demeter Erika (a BEM Táncegyüttes vezetői) tánc- és énektanítással gazdagították a felejthetetlen estét, amelyet az addig is zenekari kíséretet adó magyarlapádi Pirospántlikás Zenekar közreműködésével fergeteges hangulatú mulatozás zárt.

A hétvégét a fiatalok alkotta Gyöngypárta Táncegyüttes a Fejér megyei Alapon, a XI. Pünkösdi Tánctalálkozón folytatta, ahol több, mint negyed órás műsorukkal lenyűgözték a teljes közönséget. 

Felvételeket készítette: Juhász Attila, a Fonó Budai Zeneházban

Magyarlapádi táncok és zene