Jelenlegi hely

13. Kisebbségi szemle Banja Lukában

/ Bezzeg Gyula /
bezzeg.gyula képe
Banja Lukában immáron 13. alkalommal kerül megrendezésre az a szemle, ahol a városban élő kisebbségek lehetőséget kapnak a bemutatkozásra.
Kisebbségi szemle - Banja LukaKisebbségi szemle - Banja LukaKisebbségi szemle - Banja LukaKisebbségi szemle - Banja Luka

A rendezvényt egy ünnepélyes fogadás előzte meg, melynek a Kisebbségek terme adott otthont. Összesen 11 kisebbségi egyesület elnöke, vezetője, valamint nagykövetek és konzulok tisztelték meg jelenlétükkel a kisebbség munkásságát. Az egybegyűlteket Franio Rover, a Szerb Köztársaság kisebbségi szövetség elnöke köszöntötte, majd rövid falatozás és társalgás után a rendezvényre invitált mindenkit.

A szemle a banja lukai sportközpont küzdőterén került megrendezésre, ám ez is majdnem kicsinek bizonyult az egybegyűltek érdeklődésének köszönhetően. A műsort ezennel is Franio Rover nyitotta meg és a polgármester helyettes asszonnyal, Jasna Brkićtyel közösen köszöntötték a résztvevőket és a nézőket. Kihangsúlyozták, hogy a Szerb Köztársaság számára és azon belül Banja Lukának mennyire fontos és értékes ez a meglévő „nemzeti tarkaság”, hisz egy térség úgy gazdag, ha kultúrák sokaságától lehet gazdag. Ezek után kezdetét vette a műsor.
 
A város minden kisebbségi egyesülete készült egy műsorszámmal, ami azt jelenti, hogy a színpadra mindegy 150 fellépő állhatott fel ezen a napon. A színpadot a kisebbségek zászlai díszítették: a szerb, horvát, macedón, montenegrói, szlovén, szlovák, cseh, olasz, roma, albán, lengyel, ukrán, bolgár, izraeli és magyar. A banja lukai Magyar Szót Anastasija Marić és  Boris Popović, a „Vlado Milošević“ zeneiskola kiváló tanulói képviselték, akik Johannes Brams V. Magyar táncát játszották el, mégpedig hegedű-gitár duóban.
 
Ezzel azonban közel sem volt vége mindennek! A rendezvényen a vendégek nemcsak a táncokban és zenékben gyönyörködhettek, hanem megízlelhették a különféle nemzeti ételeket is. Az egész sportcsarnokban ugyanis két oldalról gasztronómiai standok voltak felállítva, amelyeket a műsor után szó szerint megrohamoztak a kíváncsi nézők. A Magyar Szó standja mellett Tóth Bojnik László várta a vendégeket, és kedveskedett az érdeklődőknek, miközben  az egyesület tagjai népviseletbe öltözve tisztelték meg a látogatókat, valamint magyar borokkal, illetve  házi pálinkával koccintatták őket. A nemzeti italok mellett meg lehetett kóstolni a mákos vagy diós bejglit, fánkot, sült kolbászt és egyebeket. A boszniai Magyar Nagykövetség képviseletében Gulyás Leonóra konzulasszony volt jelen a rendezvényen. Sokan fordultak hozzá és az anyaországi hírek után érdeklődve, honosítással kapcsolatos kérdéseiket tették fel, vagy éppen a banja lukai magyar nyelvtanfolyamról szerettek volna információt szerezni.