Jelenlegi hely

135 éve itt vagyunk

Tiszakálmánfalva alapításának 135. évfordulója

/ Mitru Barbara /
mitru.barbara képe
A falu alapításának tiszteletére tartalmas falunapi ünnepséget szervezett a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület

Az egyesület apraja-nagyja igyekezett az otthonos és szeretetteljes vendégfogadásra. Édesanyák és édesapák, idősek és fiatalok, mind azon dolgoztak az elmúlt időszakban, hogy bárki, aki csak ellátogat erre a közösségnek és a falu életének fontos rendezvényre, kellemes élményekkel és emlékekkel gazdagodjon.

A program a délelőtti órákban kezdődött a Prosperitati-nyertesek kiállításával a földműves szövetkezetben, azután a testvértelepülésről, azaz Baksról, valamint Csanytelekről és Szegedről érkező vendégeket ízletes házias ízek várták a Katolikus Kör épületében, ahol az Árvácska kézimunkacsoport kiállítását is megtekinthették az érdeklődők.

A falunapi rendezvényen sor került a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének legújabb, Maradék maradéka című kötetének bemutatójára is. A könyv, az egyesület 2017. évi riporttáborában készült írásait öleli fel, amelyben a Tiszakálmánfalváról szóló írások is megtisztelő helyet kaptak.

A könyvbemutatót követően a Tisza Kálmán emléktáblának, az I. világháborúban elesett hősök emléktáblájának és a II. világháború tiszakálmánfalvi áldozatainak emelt emlékmű előtt tisztelegtek az egybegyűltek. A nap fontos és elengedhetetlen része volt az ünnepi szentmise a tiszakálmánfalvi Magyarok Nagyasszonya templomban.

Az esti órákban gazdag művelődési műsort láthatott a közönség. Fellépett a baksi Szivárvány Népdalkör és Citeraegyüttes, a szegedi Dankó Pista Nótakórus, a többségi nemzetet a budiszavai KUD MLADOST néptánccsoport képviselte, valamint a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szavalói, énekes szólistái, a Gubancolók néptánccsoport és leánykórus, a Derenduca néptánccsoport, akiket a temerini Berbence zenekar kísért, továbbá a Vegyeskórus és a Tanító bácsi szavalata tette még emlékezetesebbé az estet.
A többéves hagyományokhoz hűen zsíros kenyér és kocsonya bál következett, ahol a talpalávalót a budiszavai Harmat zenekar húzta.