Jelenlegi hely

17. Filmtettfeszt

Magyar filmek fesztiválja nagyszebeni helyszínnel

/ Simon Andrea /
simon.andrea képe
A Filmtettfeszt tizenhetedik alkalommal került megrendezésre ez év október 5. és 8. között. Nagyszeben hatodik éve, hogy csatlakozott a kolozsvári rendezésű fesztiválhoz külső helyszínként. A HÍD Egyesület - Magyar Kulturális Központ Sörház utcai irodája, illetve a Kispiaci téri AstraFilm Stúdió voltak a vetítés helyszínei.
Filmtettfeszt NagyszebenbenLengemesék Nagyszebenben - FilmtettfesztLengemesék Nagyszebenben - FilmtettfesztFilmtettfeszt az ASTRA-ban

A rendezvény célja, hogy bemutassa az erdélyi magyar filmalkotókat. Az első blokkokban dokumentumfilmeket láthatott a nagyérdemű, amely alkotások részt vettek a Filmgalopp versenyen.Délután fél 5-től vártuk a filmkedvelő közönséget.18 órától egész estés játékfilmeket néztünk, és este fél 11-ig tartott a vetítés. Mintegy 140 fő volt kíváncsi a magyar filmekre a 3 nap alatt. A filmfeliratozásnak köszönhetően román látogatókat is vonzott az esemény.

A gyermekek számára is tudtunk kedvezni a szombat déli, egyórás animációs mese bemutatásával.

Jó érzés volt Nagyszebenben magyar filmeket nézni. Köszönet a kolozsvári főszervezőknek!

http://www.szeben.ro/filmnapok-marcius/17-filmtettfeszt-nagyszebenben