Jelenlegi hely

Aranyszívű emberek Nagyszalontán

/ Patócs Júlia /
patocs.julia képe
Nagyszalontán egész esztendőben figyelnek egymásra az emberek. A helyi Magyar Ház egész tevékenysége és karitatív akciói folyamatosan segítik a rászorulókat. Ilyenkor, decemberben még az átlagosnál is jobban átitat mindent a jó szándék.
Mosolygós karácsonyadományestadományestmosolygos Mikulás

Mosolygó Mikulás

A jótékony ünnepek sora már a hónap első napjaiban elkezdődött, amikor a nagyszalontai Nők Szervezete meghirdette a Mosolygós Mikulás akciót. A program lényege, hogy az eseményre érkező diákok  - belépőként - valamilyen tartós élelmiszert kellett átadjanak a szervezőknek, akik az így összegyűlt adományt még karácsony előtt eljuttatják a város nehéz körülmények között élő családjainak. Így a kisdiákok figyelmét felhívták a szociális érzékenység fontosságára, ugyanakkor megszépítették jó néhány család ünnepét.Az adományért cserébe a gyerekek Hevesi Imre remek koncertjén vehettek részt, és a jószívű gyerekeknek természetesen finom édesség is járt meglepetésként.

Boldog adakozás

Nagyszalonta vállalkozói immár 14 éve rendszeresen összefognak, hogy támogassák az árva sorsú gyermekeket, és ebben az igyekezetükben minden esztendőben jelesre vizsgáznak.

Az adventi programot sok évvel ezelőtt a gondoskodó segítségnyújtás jegyében hívta életre a nagyszalontai RMDSZ, s azóta is e gondolat szellemében kerül évről évre megrendezésre az adományest, amikor a település lakosai közös összefogással segítik a Böjte Csaba munkássága által fémjelzett Szent Ferenc Alapítvány nagyszalontai gyermekotthonát. Az idei évben egy másik szívszorító célja is volt az adományestnek: egy 18 éves nagyszalontai fiatalember anyagi támogatása a rosszindulatú betegséggel szembeni harcban.

A jótékonysági esten, mint minden esztendőben, ezúttal is jeles meghívottak foglaltak helyet a nagyszalontai vállalkozók körében, az idei ünnep díszvendége Gulyás Gergely, a Magyar Országgyűlés és a Fidesz alelnöke volt, és természetesen jelen volt Böjte Csaba atya, a gyermekotthonok megteremtője is.

Nagyszalontán az egykori kaszárnyák épületit alakították át gyermekotthonná, a béke szigeteivé, ahol jelenleg több száz gyermeket nevelnek. Az est során 75.200 lejnyi adomány gyűlt össze.

Cipődobozban kézbesített szeretet

A nagyszalontai RMDSZ idén is meghirdette a cipődoboz akciót azzal a céllal, hogy karácsony napján a város hátrányos helyzetű, rászoruló gyermekei is örülhessenek egy kis meglepetésnek.Az immár hetedik alkalommal meghirdetett gyűjtés nyomán számos ajándékcsomag érkezett a Magyar Házba, ahol az RMDSZ munkatársai fáradhatatlanul rendszerezték, címezték a gyermekek számára készült meglepetés-csomagokat. A közös összefogás jegyében, a város segítőkész lakosainak a jóvoltából a rászoruló családok cipődoboz meglepetések mellett tartós élelmiszereket is kaptak.