Jelenlegi hely

Átadásra került az új vendégház Kisoroszon

/ Balázs Józsefné /
balazs.jozsefne képe
Újabb épülettel gyarapodott a kisoroszi Torontál Magyar Oktatási, Művelődési Ifjúsági és Kulturális egyesület. A vendégház alapkövét 2022. februárjában tették le, ezt követően megindult az építkezés. Nyáron, az ifjúsági tábor idején már szinte teljesen kész volt az épület.
Átadásra került az új vendégház Kisoroszon 1Átadásra került az új vendégház Kisoroszon 2

A vendégházhoz az utcáról végig új út is épült. A hat különböző ágyszámú szobát berendezték, az első kettőt úgy alakították ki, hogy mozgássérült emberek is könnyen tudják használni, az épületben tágas étkező, mindennel felszerelt konyha várja a pihenni vágyókat.
Az átadást megelőzően az egyesület tagjai rétest sütöttek a tájház konyhájában, nagyon finom meggyes, almás, túrós, és tökös rétest. Többen sütöttünk sós süteményeket is. A vendégeknek gyönyörű piros mézecskalács szívecskéket készítettünk, egyesével celofánba
csomagoltuk, piros szalaggal átkötöttük. Ebben Kormányos Erzsike volt a mester, ő gyúrta és sütötte a mézeskalácsot, és a szebbeket is ő díszítette. Az átadás napján 2022. november 8-án gyönyörű napos idő volt, az asztalokat megterítettük, virággal díszítettük. Sok ember volt kíváncsi az átadásra. Sok Vajdasági vezető jelen volt, az Magyar Nemzeti Tanács részéről a jelenlegi és leendő vezetők, a tanács helyi és környékbeli tagjai, a Művelődési Szövetség elnöke és munkatársai, az oktatás és a média képviselői. A Magyar Nemzeti Tanácsi választások előtt ez volt a Vajdaság legnagyobb kampányeseménye is egyben. A beszédek elhangzása után a plébános megáldotta az új épületet. Nagyon kedves ünnepség volt, finom volt a rétes, jó érzés volt még együtt beszélgetni és kávézni a résztvevőkkel.