Jelenlegi hely

Az Erdélyben állomásozó Petőfi-ösztöndíjasok munkamegbeszélése a Kolozsvári Főkonzulátuson

/ Becske Adrienn /
becske.adrienn képe
A Kolozsvári Főkonzulátus meghívására október 27-én azon Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai gyűltek össze a konzulátus rendezvénytermében, akik Erdélyben teljesítenek szolgálatot. Bár a szórvány ezen területére 25 ösztöndíjast delegált a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a kolozsvári konzulátusra ebből 16 ösztöndíjas jött el, a többieket a Csíkszeredai Konzulátusra hívták meg, lévén az közelebb található állomáshelyeikhez. Az ösztöndíjasok nagy részét mentoraik is elkísérték.
konzulosztondijasokkonzul

Az egybegyűlteket Mile Lajos főkonzul és Barabás János vezető konzul köszöntötte. A megbeszélésen részt vett még Csulák Péter és Albertné Simon Edina konzul is.  A főkonzul azért kezdeményezte ezt a találkozót, hogy megismerje az ösztöndíjasokat és tevékenységi területeiket, eddigi tapasztalataikat, az esetleges felmerülő problémákat, illetve, hogy felajánlja a konzulátus segítségét.

Elmondta, hogy a szórványban a feladatok elég sajátosak, eltérnek a tömbmagyarság közösségépítő lehetőségeitől, és nyilván egészen más a diaszpórában a helyzet. Kiemelte, hogy a program legfontosabb része az kell legyen, hogy míg az ösztöndíjasok itt vannak, induljanak el olyan kezdeményezések, programok, amelyek a távozásuk után saját lábukon is megállnak.

Röviden beszámolt a Főkonzulátus munkájáról. Elmondta, hogy a későbbiekben szeretné az ösztöndíjasok segítségét kérni az állomáshelyeik közelében megrendezésre kerülő kihelyezett konzuli napok lebonyolításában.

Ezután mindenki röviden bemutatkozott, mely bemutatkozást kávészünet követett, ahol az ösztöndíjasok, mentorok és a sajtó munkatársai kötetlenül beszélgethettek egymással.

A találkozó másik felében minden jelenlévő ösztöndíjas és mentora részletesen beszámolt az eddigi tapasztalatairól, esetleges nehézségeiről. A vezető Konzul Úr ígéretet tett arra, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a kompetenciájuk alá eső problémákat megoldják, továbbá reményét fejezte ki egy későbbi újabb munkamegbeszélés összehívására.