Jelenlegi hely

Bemutatkozik a brassói Mátka Népdalcsoport

Fiatalokból álló népdalcsoport alakult a Barcaságban

/ Szamek Lili /
szamek.lili képe
A népdalcsoport 2017 szeptemberében alakult Brassóban, célja a magyar népdalok hagyományos megszólaltatása, kiegészülve az egyházi ünnepkörökhöz kapcsolódó népi énekekkel.
Romániai magyar iskolák országos tanévnyitója Brassóbana Mátka szeptemberbenBarcasági Kórustalálkozóaz Árpád-fej emlékhelyének avató-ünnepségén

A népdalcsoport ötlete Koszta Enikő brassói evangélikus lelkésztől származik. Jelenleg hat tagot számlál a lánycsapat, brassói fiatalok mind. Az evangélikus egyház keretei közt működik, s a helyben próbáló Mátka Néptáncsoportból nőtte ki magát. A néptánccsoportot a Ráduly-házaspár vezeti, korosztályos bontásban egymást követik a tanítások hétfőnként, a próbák szünetében pedig általában népdalokat tanulnak a gyerekek s fiatalok. E közös éneklés közepette érett meg a gondolat, hogy a jobb hangú énekesek külön is összejárjanak, ennek eredményeként jött létre a Mátka Népdalcsoport.

A Mátka segítségére vannak a Petőfi Program brassói ösztöndíjasai, a hangszerkíséret mellett Szamek Lili az énektanulásban és a fellépésekre való felkészülésben is segít. A próbák szerda délutánonként vannak, egy-egy fellépés közeledtével azonban gyakrabban is összejárnak a lányok. Sőt, elindult az a gyakorlat is, hogy a viselet-kiegészítőket maguk készítsék el, s a fonók hangulatát felidézve, alkalmuk nyílhat a kalárisfűzés, pártakészítés mellett a közös éneklésre. A következő lépés pedig a saját viselet megléte, melynek első példánya Lili kezei alatt el is készült a legifjabbik tag számára.

          

          

A népdalcsoport először szeptember 9-én a magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén lépett fel a brassói evangélikus templomban, majd október 14-én a Redut Kulturális Központban megrendezett Barcasági Kórustalálkozón mutathatta meg magát, műsorán mezőségi népdalok szerepeltek. Nem mindennapi esemény közreműködői lehettek a lányok október 15-én, amikor is az egykoron a Cenken álló Árpád-szobor megmaradt része, az evangélikus parókián évek óta kiállított Árpád-fej méltó helyére került. A templom előtti emlékhely avató ünnepségén többek között a népdalcsoport is fellépett, s még szebbé tette az ünnepet. December 3-án a brassói Reménység Házában léptek fel a lányok a Lovas legendák című tárlat-megnyitó alkalmával, megújult mezőségi műsorukkal. December 8-10-e között a népdalcsoport a tatrangi (hétfalusi) boricásokkal együtt a reformáció jubileumi évét záró adventi ünnepségsorozat meghívott vendégei voltak Kolozsvárott. Mindkét csoport először mutatkozott be az erdélyi nagyvárosban. Pénteken a Fő téren, a Mátyás-szobor alatt felállított nagyszínpadon léptek fel az adventi vásárban, másnap pedig végig látogatták a magyar protestáns egyházak püspökségeit, valamint a Teológiai Intézetet, este az ünnepi istentisztelet alkalmával bemutatkoztak az evangélikus püspökségen is.

     

     

A karácsony közeledtével a népdalcsoport jó érzékkel az ünnepkörhöz tartozó népdalokból és egyházi népi énekekből álló műsort állított össze, mellyel a barcasági régióban körútra indult. Az adventi műsor december 3-án került bemutatásra Krizbán, a további időpontok pedig alább láthatók:

December 17-e, 18:00, Unitárius templom, Brassó

December 20-a, 17:00, Evangélikus templom, Halmágy

December 21-e, 17:00, Nikodémusz Idősek Otthona, Szentpéter

December 24-e, 18:00, Evangélikus templom, Brassó

A Mátka Népdalcsoport szeretettel vár mindenkit az adventi előadásokra, és Áldott Ünnepet kíván!

info: https://www.facebook.com/matkabrasso/

fotók: Csiki Edy, RMPSZ, Pál Annamária, Illés Gábor