Jelenlegi hely

Hírek

2015.08.22.
Aknaszlatinai római katolikus templom
2015. augusztus 20-án, az immár hagyománnyá vált színhelyen, Aknaszlatinán emlékezhettünk meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezésében államunk alapításáról. A rendezvényre ellátogatott Szalipszki Endre beregszászi főkonzul úr...
2015.08.18.
A magyarság által összeadott búza, melyből liszt lesz, és a liszt, melyből kenyér a kenyérből pedig magyar szó.
2015.08.17.
2015. augusztus 3-án kezdetét vette a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasainak képzése. A programsorozat 5 napon át, napi 8 órában zajlott. Több neves előadót is meghallgathattak az ösztöndíjasok, mint például Pánczél Károly NÖB elnököt, vagy dr....
2015.08.17.
A Magyar Szó Egyesület a magyar államalapítás évfordulójához kapcsolódó gyermekfoglalkozást szervezett Banja Lukában a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának, Labossa Bencének a segítségével.
2015.08.11.
Nyári focitábor Kapcán, Muravidéken
Idén augusztus 3. és 7. között került sor a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség által szervezett, a Bethlen Gábor Alap által támogatott második futballtáborra Kapcán. A tábor célja a helyi magyar fiatalok sportolási lehetőségének...
2015.08.10.
Bosznia-Hercegovina két legnagyobb városában folytatódik a tavaly elindult nyelvtanfolyam. Az órákat a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa, Labossa Bence tartja meg. A fővárosban június végén, Banja Lukában pedig múlt héten indult el a tanfolyam.
2015.08.10.
A hétvégén tartották a boszniai Szerb Köztársaság egyik legnagyobb folk fesztiválját a “Kozarat”. Közel négyszáz fellépő között a környei Szivárvány Néptáncegyüttes képviselte Magyarországot, mely a banja lukai Magyar Szó Egyesület meghívására...
2015.08.05.
Csobbanj velünk Te is!
A MADISZ, vagyis a medgyesi magyar fiatalok érdekképviseleti szervezete idén 2015-ben 5. alkalommal rendezte meg úszótáborát 72 fiatal számára, akik elsősorban Szeben megyéből érkeztek, de Hargita és Kovászna megyék fiataljai is 3-3 fővel...
2015.08.03.
Potapi Árpád János és Dr. Grezsa István
Mindent meg kell tenni a szórványban a magyarság fogyásának megállításáért és adott esetben ennek a folyamatnak a visszájára fordításáért - mondta Potápi Árpád János.
2015.08.03.
Potápi Árpád János és Dr. Grezsa István
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Dr. Grezsa István, a Miniszterelnökség határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztosa 2015. augusztus 3-án (hétfő) 08:30 órakor ünnepélyesen...

Oldalak