Jelenlegi hely

Csak tiszta forrásból

Szilágysági sikerek a XI. Őszirózsa Országos Népdalvetélkedő döntőjén

/ Barcsa Zsuzsanna /
barcsa.zsuzsanna képe
2019. október 19-én immáron tizenegyedik alkalommal rendezték meg az Országos Őszirózsa Népdalvetélkedő döntőjét Temesvár külvárosában, Újszentesen. Tizenöt magyar lakta megyéből mintegy százhúsz általános iskolás gyermek mérte össze népdaltudását. Büszke vagyok, hogy két tanítványom, Kulcsár Cintia és Dobai Xavér ott voltak az ország legjobbjai között!

Fotó: Temesvári Rádió Fb-oldal

A Temes megyei Újszentes tizenegy évvel ez előtt gyors döntést kellett hozzon: vállalja-e, hogy megrendez egy országos szintű népdalvetélkedőt, vagy sem. Az akkori magyar polgármester, Szilágyi Géza beleegyezésének és Dénes Ildikó főszervező lelkesedésének köszönhetően a válasz igen volt. Azóta minden évben összegyűlhetnek az általános iskolás népdaléneklő gyermekek legügyesebbjei Újszentesen egy szép, közös ünneplésre, vetélkedésre. S noha a zsűri díjakat oszt ki, illetve a gyermekek, szülők, s tanárok a verseny végezetéig nagy izgalmakat élnek át, mindeközben óriási lelki feltöltődéssel is térhet haza mindaz, aki jelen van az eseményen.

A vetélkedőre 15 magyar lakta megyéből gyűltek össze az általános iskolás, népdalénekes gyermekek, akik korcsoportonként mintegy harmincan képviseltették magukat, tehát a négy korcsoportot tekintve ez több, mint 120 versenyző gyermeket jelentett.

A verseny ünnepélyes megnyitója reggel 09:30-kor kezdődött az újszentesi Római Katolikus Templomban. A fontos vezetők és főszervezők felszólalásait követően, mint ahogyan tavaly sem, így ebben az évben sem maradhatott el a kedvességtől mindig sugárzó Mélykútiné Németh Kornélia (a gyerekeknek csak “Nelly néni”) által vezetett reggeli nyújtózkodó torna és egymás vállmasszírozása, csakúgy, mint a közös népdaléneklés sem. Számomra mindig óriási és mondhatni egészen a csontokig ható élmény, amikor sok tehetséges zenész ajkán, tisztán, életerősen és szívből jövően csendül fel egy-egy magyar dallam.

Az Őszirózsa Országos Népdalvetélkedőn Szilágy megye is rendszeresen képviselteti magát, de ez alkalommal olyan eredményekkel büszkélkedhet, amelyre tudomásom szerint az utóbbi években nem volt példa. Nagyon büszke vagyok, hogy két tanítványom Kulcsár Cintia Noémi (7. osztályos tanuló) és Dobai Xavér (2. osztályos tanuló) ebben az esztendőben is ott lehettek az ország legjobbjai között! Az már csak a hab a tortán, hogy idén Xavér a II. díjat és a zsűri egyik külön díját is elnyerte. Szilágy megyének nem csak Szilágysomlyó hozott díjakat, de más települések is büszkélkedhetnek kiemelkedő eredményekkel: Csóka Laura a Szilágylompérti Ady Endre Általános Iskola 6. osztályos diákja II. díjat és a zsűri egyik különdíját, Keresztes Nóra Andrea a Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum 6. osztályos tanulója Haáz Sándor zsűritag különdíját (amely egy ingyenes nyári népzenei tábor lehetőség Szentegyházán) nyerte. Ez úton is gratulálunk nekik és felkészítő tanáruknak Bóné Edina tanárnőnek! De itt még nem zárul a sor, hiszen a Szilágybagosról érkezett 3. osztályos Mezei Nikolett pedig a Szentesi Városháza különdíját vihette haza. Neki és felkészítő tanárának Sebestyén Beátának szintén szívből gratulálunk!

Fotó: Dobai Tünde

A verseny izgalmait követően délután a gyermekeket rovásírás, íjászat, jurtában dobolás, illetve buszos városnézés várta. Ezen kívül pedig egy könyvbemutatón is részt vehettek az érdeklődők, hiszen bemutatásra került dr. Kiskamoni-Szalay Zoltán Csak tiszta forrásból. Magyar népdalok I. című CD mellékletes népdalgyűjteménye, amely egy színvonalas, hiánypótló oktatási segédanyag, illetve népzene-tudományi munka. A Romániai Magyar Néptánc Egyesület kiadásában megjelent kötetben mintegy 364 dallam található meg olyan tájegységekről, mint Bánság, Bihar, Felső-Tisza vidék, Szilágyság, Kalotaszeg peremterületei, Aranyosvidék, Felső-Szamos vidék, Dél-Erdélyi szórványterület. A CD-melléklet eredeti gyűjtésekből származó hangzó anyagokat tartalmaz.

Fotó: https://www.biharinaplo.ro/cimlap/2019/02/14/nepdalgyujtemeny-csak-tiszt...

Nagyon örülök, hogy napjainkban sok népdalvetélkedőt szerveznek az országban, mert úgy gondolom, hogy egy-egy ilyen alkalom nagy motiváló erő lehet mind a gyermekek, mind a pedagógusok számára, s nélkülük talán kevesebben mélyednének el és szeretnék meg egy életre szólóan a magyar népdalok gyönyörű, gazdag, s ugyanakkor gyógyító erővel bíró világát. Nem mellesleg az ilyen és hasonló jellegű népdalvetélkedőn való részvétel nagyban megnövelheti a gyermekek önbizalmát és magyar identitásuk erősségét. A tehetséges és magával ragadó előadásokon, a mély merítésű népdalrepertoárokon túl pedig gyönyörködhettünk a viseletek gazdag és változatos világában is, hiszen a versenyzők ilyenkor felöltik saját népviseleteiket, amelyeket egész nap büszkén viselnek. Úgy hiszem, hogy az ilyen és ehhez hasonló népzenei vetélkedő alkalmak a magyar lélek és a magyar népdal különleges ünnepei is egyben!

Minden egyes versenyzőnek, felkészítőiknek és szüleiknek szívből gratulálok!

Magyar nemzetünknek pedig kívánom, hogy válhasson azzá az egészséges nemzetté, melyet Kodály Zoltán is egykor megálmodott: amely a magyar népdalt magyar szívből büszkén és boldogan akarja és tudja énekelni, majd pedig továbbadni!

Hajrá Petőfi Program, hajrá magyarok, hajrá Szilágyság! smileywink