Jelenlegi hely

Élet a Téka Szórványkollégiumban

Készségfejlesztés és gazdag kulturális program a Téka Szórványkollégiumban.

/ Nyitrai Marianna /
nyitrai.marianna2023 képe
Sokoldalú készségfejlesztő munka zajlik a Téka Szórványkollégium délutáni programjain. Az Alapítvány életében az egyik központi cél a hagyományokkal való kapcsolat éltetése, lélekben, testben egyaránt. Nemcsak a kezek ügyesednek, de lelki-szellemi táplálékban is gyarapodnak a kollégisták a délutáni programlehetőségeikben.
agyagozásagyaggombagyöngyözéskarcolás

A Téka Művelődési Alapítvány idén ünnepli magalakulásának 30.-adik évfordulóját. Az Alapítvány 1993-as létrehozatala nyomán a Művelődési Központ létrejöttével  fontos közösségépítő tevékenység indult.

A város és a környék magyar kultúra iránti érdeklődését kívánta fenntartani a tagság a már meglévő táncoktatás és táncház-program mellett. A 2001-ben létrehozott, a magyar nyelvű oktatást támogató Szórványkollégium épületében a bentlakó diákok már egész napos foglalkoztatásban részesülnek. Délutáni programjaikban már zeneoktatás is szerepet kap a néptáncoktatás mellett. 

2020-ban létrejött az új iskolakomplexumban a Kézművesház, melyben az alapítvány kiváló kézműves oktatói számos délutáni tevékenységet biztosítanak a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum illetve a "bentlakás", azaz a kollégium diákjainak. Molnár Erika-Melinda gyöngyfűzést, Egri Hajnal, a Téka Művelődési Központ vezetője pedig agyagozást oktat kicsinek és nagynak. Már 2020 előtt is kézműveskedtek az arra vágyók a Téka "régi" épületében, de az új tér jóval kényelmesebb, több lehetőséget biztosít tanulónak, oktatónak egyaránt. Október közepétől folyamatosan, heti rendszerességgel járnak a gyermekek a foglalkozásokra.  

 Külön élmény volt a magyarországi  Pengetős-trió koncertje, melyen egy, a helyi vonós zenétől eltérő, ám hangzásában nagyon izgalmas népzenei koncertet hallgathattak e gyerekek. Néptánc-színház előadásban is volt részük: a Háromszék Táncegyüttes "Világhírű Redever" című előadása nagy siker volt. 

Mindezek mellett a Téka Alapítvány keretében rendszeres népzeneoktatás zajlik énekes és hangszeres zenei kategóriában. Szabó Bence, Szabó Boglárka és még sokan nagy lelkesedéssel oktatják az utódokat, hiszen ők maguk már az Ördöngös zenekar alapítóiként aktív népzenei pályán vannak. Katona Annamária "Prücsök táncháza" nagy sikerrel működik a városban. Ő maga népdalkört tart már évek óta a bentlakásos gyermekeknek is. 

Ebben a folytonos és rendkívül gazdag programsorozatban a kollégisták olyan szellemi táplálékhoz jutnak az évek alatt, melyben magyarságuk, emberségük, a közösség iránti szeretetük erősödik, fejlődik és egyszerűen természetes igénnyé válik. A Téka Alapítvány és a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum munkatársai olyan erőt képviselnek és adnak tovább diákjaiknak, amely nyomán okkal hihetjük Mezőség magyarságának megmaradását, sőt megerősödését.

( További képek a Galériában )