Jelenlegi hely

Először rendeztek szüreti fesztivált Beregrákoson!

/ Simoncsics Nóra /
simoncsics.s.nora képe
Lovaskocsis felvonulás, népdaléneklés, népi játékok, kézműves foglalkozás, vetélkedő és táncház. Többek között ezzel telt a beregrákosiak október 24-i szombat délutánja. A I. Beregrákosi Szüreti Mulatság hagyományteremtő céllal jött létre, és első alkalommal közel 100 helybélit mozgatott meg.
Indul a szüreti menetKészül a gulyás - azaz a "bogrács"Bibliai és ügyességi vetélkedőTáncház

A mulatságot közös készülődés előzte meg: a résztvevő gyerekek és felnőttek egyaránt segítettek a parókia udvarának és nagytermének elrendezésében. A felnőttek bográcsgulyást készítettek, a fiúk sátrat állítottak, a lányok pedig serényen díszítették a lovaskocsikat, valamint a felvonulás ékességét, a szüreti koszorút.

Negyed egykor indultak a kocsik, hogy énekszóval, rigmusokkal, szüreti dalokkal hangolódjanak a nótázók a mulatságra, és hogy tovább hirdessék a faluban a 2 órakor kezdődő fesztivált. Több helybéli is tudott a díszes kompánia érkezéséről, de akadt, aki meglepetten állt a népdalt éneklő, lovaskocsin utazó gyereksereg előtt. A fiataloknak másfél óra éneklés alatt szinte a hangja is elment, mégsem hagyták abba, az utolsó pillanatig hangosan énekelték, hogy „Ősszel érik babám…”, „Komámasszony menjen ki a szőlőbe be-be-re-be-rebebbe”, „Töltsd teli, pajtás…”, és így tovább.

A parókia udvarára visszaérve tovább fokozódott a hangulat. Azonban, hogy a résztvevők el ne felejtsék, hogy a mulatozásnak is vannak bizonyos keretei, Páll László tiszteletes a mértékletességről beszélt az ünnepséghez kapcsolt rövid istentiszteleten. Hiszen Isten adta a bort is, amiből jól esik néha inni, de nem szabad túlzásba esni. És ugyanez a túlzás vonatkozik a televízióra, a számítógépre, az édességekre, mindenre – hallgatták a gyerekek. Tartsunk tehát mértéket.

A mulatozást és a játékokat közös énekléssel kezdtük: a kocsin énekelt szüreti dalokból tanítottunk párat az érdeklődőknek, hátha jövőre legalább még két kocsit el tudunk indítani a felvonuláshoz. A népdalok után a Beregrákosi Vadrózsák, a magyar általános iskola felső tagozatos táncosai tartottak rövid bemutatót az eddig tanultakból, és egy villám táncházat is rögtönöztek ízelítőként az esti tánctanításhoz.

A délután folyamán több program közül is választhattak kicsik, nagyok egyaránt. Gőczi Mónika hitoktató vezette a bibliai vetélkedőt, ahol a helyszínen verbuválódott csapatok mérhették össze tudásukat bibliai ismereteikből. Az emeleti tanteremben kézműves foglalkozás folyt, ahol újrahasznosított kartonra varrhattak a gyerekek szőlő mintát, és könyvjelzőt is szőhettek karton keretben. Az udvaron Simoncsics Pál néptáncpedagógus vezetett népi játék foglalkozásokat, megmozgatva ezzel a fiúkat is.

A gyülekezet felnőtt tagjai eközben a bográcsnál és a vacsora elkészítésénél segítettek. Délután 5 órakor közös gulyásevéssel, és a szülők által készített házi süteményekkel ünnepeltük az egyik legnemesebb gyümölcs, a szőlő szüretelését. Aki pedig nem fáradt el a sok játékban és az evésben, az a rendezvényt záró táncházban vezethette le a maradék energiáját.

Az I. Beregrákosi Szüreti Mulatság a helybéliek, és elsősorban a gyermekek visszajelzései alapján „olyan jól sikerült, hogy akár a következő szombaton is tarthatnánk egyet”. Ahogy a rendezvény neve is mutatja, ez volt az első szüreti mulatság, és ugyan nem a jövő héten, de a következő szüreti időszakban, 2016-ban garantáltan lesz II. számú is.

Ha még több vidám szüreti pillanatra kíváncsi, kattintson galériánkba!