Jelenlegi hely

Énektől hangos, népviselettől színes Válaszút

/ Hrágyel Dóra /
hragyel.dora képe
Október 12-én a Kallós Zoltán Alapítvány, a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség és a Válaszúti Szakiskola szervezésében megrendezték az Őszirózsa Népdalvetélkedő megyei szakaszát.

A megyei versenyt a helyi vetélkedő előzte meg, melyet október 10-én tartottak a Válaszúti Általános Iskola magyar tagozatán. A fordulót a magyar tagozatos tanítók szervezték. A versenyen zsűriként volt szerencsém részt venni, a sok kis pacsirta közül azonban nehéz volt a legszebb hangút kiválasztani. Nagy volt az öröm, amikor a délutáni eredményhirdetésen kiderült, kik képviselik Válaszutat két nap múlva.

Október 12-én  a megyei fordulóban összesen 47 diák vett részt, előkészítőtől VIII. osztályig, 4 kategóriába sorolva. Egy népdalt szabadon, egyet a zsűri választott ki. Míg a zsűri értékelte a tanulókat, addig Varga Orsolya és Füleki Renáta vezetésével tánc és ének tanításon lehetett részt venni. 

  

Előkészítő – II. osztály: Mihály Kriszta I. díj, Csüdör Réka II. díj, Nagy Evelin III. díj

III – IV. osztály: Rácz P. Henrietta és Réti Renáta Blanka osztott I. díj, Kolcsár Szandi Boglárka és Tóth-Wessely Demetra osztott II. díj, Szilágyi Zelmira III. díj

V-VI. osztály: Pripon Dávid Olivér I. díj, Farkas Zsófia II. díj, Zoltán Andrea III. díj 

VII – VIII. osztály: Gajdos Krisztina I. díj, Juhász Erika II. díj, Szőcs Imola Orsolya III. díj

Gratulálunk a továbbjutóknak és sok sikert kívánunk az országos versenyen!