Jelenlegi hely

Focitábor a Muravidéken

/ Sándor Attila /
sandor.attila képe
Idén augusztus 3. és 7. között került sor a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség által szervezett, a Bethlen Gábor Alap által támogatott második futballtáborra Kapcán. A tábor célja a helyi magyar fiatalok sportolási lehetőségének biztosítása, valamint a magyar nyelv használatának aktivizálása.

 

 

A tábor színvonalát emeli a nemzetközileg elismert Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia jelenléte, akik nem először segítik nagyban a hét sikerét. Az évek óta tartó együttműködés a PFLA és a kapcai önkormányzat között példaértékű. A Muravidéken edzőtáborozó focisuli, edzői idejével, szakemberei tanácsaival járul hozzá a fiatalok képzéséhez.

A gyermekek létszáma a tavalyi évhez képest több mint duplájára, 35 főre emelkedett, és idén első ízben nyolc lány is részt vett a táborban.   A közeljövőre vonatkozó terv, hogy tovább nőjön a bekapcsolódó gyermekek száma, amit az is segítene, ha a határ mindkét oldaláról érkeznének focizni szerető, az időt aktívan eltölteni akaró fiatalok.