Ma a Corvin közben egy mozit, egy bevásárlóközponthoz vezető utat lát üzletekkel, hogy csak ezt emeljem ki. A Terror háza kiállításaihoz pedig még kicsik. Így hát azt tanácsoltam, hogy az egykori mezőgazdasági minisztérium falába fúródott lövedékeket nézzék meg, talán egy mai gyerek is fel tudja fogni, hogy milyen golyók pusztítottak és öltek embereket majd 70 évvel ezelőtt.
A gyerekekkel pedig azokról beszélgettünk órán, akiknek a neve szerepel azon a kopjafán, amely a hosszúfalu-alszegi evangélikus parókia kertjében van. Volt, aki azt sem tudta, hogy itt, az iskola szomszédságában van egy emlékoszlop. Ám a nevek, sajátos hétfalusi mivoltuknál vagy konkrét személyekhez való kötődésük okán mégis rávilágítottak számukra arra, hogy voltak a nagyszüleik, dédszüleik generációjában olyanok, akik náluk alig néhány évvel idősebben a szabadságvágyukért kemény megtorlásban részesültek.
Bár mi – akiknek apái megjárták a hadak útját – sem tudjuk elképzelni az elbeszélések nyomán sem, hogy ők mit szenvedtek, mit éltek át a börtönökben, a kényszermunkán, de az elmúlt rendszerben leélt éveink okán legalább a rendszerről van fogalmunk. Ha az iskola 7-8. osztályos diákjai, akik pénteken hallgatták az egykori lelkészek, teológusok, brassói középiskolások történetét, más szemmel tekintenek a saját szabadságukra, a jogaikra, már tettünk egy lépést afelé, hogy szülőföldjüknek egykori hőseinek, áldozatainak emlékét is tiszteletben tartsák.
Miközben a középiskola magyar tanárainak fontos volt, hogy a diákok megismerhessék az itthoni történéseket, szomorú volt látni, hogy az október 23-i megemlékezésre még kéttucatnyi személy sem volt jelen. Pedig az idősebb generációk számára a kopjafán szereplő 17 név és a történetük minden bizonnyal ismert. Így hát köszönet azoknak, akik eljöttek, együtt emlékeztek, imádkoztak, és elhelyezték az emlékezés koszorúit.
