Jelenlegi hely

Forgatás a magyarlapádi óvodában

Versenybe szálltak a magyarlapádi óvodások.

/ Kádár Kata /
kadar.kata képe
A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program videó pályázatot hirdetett meg, amire a magyarlapádi óvodás csoport is nagy lendülettel és lelkesedéssel jelentkezett. Azonban van ennek még előzménye is...

A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program, rengeteg érdekes és a gyermekek fejlesztését is szolgáló pályázatot hirdet Kárpát-medence szerte. Az első ilyen program, amin már a jómagam és nagyenyedi ösztöndíjas társam által néptáncra oktatott magyarlapádi ovis csoport is részt vett, az a Szalagrózsa című kokárdakészítő verseny volt. Természetesen ezek a március tizenötödiki nemzeti ünnepünkre készültek, és ezeket is viselték volna a gyermekek, az ünnepségen, ha a koronavírus közbe nem szól. Azonban a kokárdák elkészítésére még jóval korábban sor került. A kis csoportosok kicsit könnyebb feladatot kaptak, nekik tulipán alakot kellett kivágni piros, fehér és zöld filc anyagból. A nagycsoportosok már koruknál fogva nagyobb kihívással néztek szembe, Ők kismadár alakú sziluetteket kellett, hogy kivágjanak és egymásra illesszenek, szintén a nemzeti lobogó három színéből. A verseny nem csak arra volt jó, hogy a gyermekek ügyességét fejlesztette a kézműves kokárdák elkészítése, hanem egy alapvető nemzettudat ébresztés is a célja volt, amelyet, természetesen minél kisebb korban megkezdenek annál hasznosabb. Az elkészült műveket aztán a későbbi foglalkozásokon, amikor már a márciusi ifjakra való emlékezésre készültünk, többször elővettük, és tudatosítottuk, hogy a Kossuth-nóták és a huszár dallamok velejárója és alapvetően a március tizenötös események szellemének elengedhetetlen kelléke a piros-fehér-zöld kokárda. Az előadás, amire nagy szorgalommal készültünk azonban sajnos a világjárvány következtében elmaradt. Azonban, az elkészült remekművek elindultak a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program versenyén, méghozzá annak közösségi oldalán kerültek megmérettetésre a beadott pályaművek. A verseny eredményét a közönségre bízták a szervezők, viszont ez egy nagyon jó ösztökélő és közösségteremtő húzás volt részükről, hiszen nem csak az óvoda szülői közössége, hanem az egész falu szorított és szavazott a kis márciusi ifjaikra.

A második projekt, a Cifra palota, zöld az ablaka című videó pályázat volt, melynek célja bemutatni, hogy a magyar népdal fontos szerepet játszik az anyanyelv megtartásában, ezért számos óvodapedagógus merít a magyar népdalkincs gazdag tárházából. A magyar népdal kincsünk is egyfajta nyelvezetünk, amelyben nemzetünk pont úgy tud tovább élni, akár a szórvány magyarság területein is, ezért ezt egy nagyon fontos munkának tekintettük. A videó elkészítéséhez egy magyarlapádi fiatal videóst kértünk fel, aki más rendezvényeinken és programjainkon is dokumentált korábban. A pályamű természetesen magyarlapádi népdalokból állt, amit a gyermekek, saját viseletükbe felöltözve énekeltek el, és közben a saját falujuk táncát táncolták el. Jelenleg mindkét pályázat eredményére várunk nagyon bizakodva, de ha semmilyen helyezést sem érne el a kis szeretett csapat, akkor is egy nagyon hasznos tevékenység volt és a gyermekek számára is építő és fejlesztő hatással szolgált.

A videó az elkészült videó, az alábbi linken megtekinthető:

https://www.youtube.com/watch?v=Q5Ug8Mn4bSU