Jelenlegi hely

Házasság Hete Hertelendyfalván

Szeretetbe kapaszkodva

/ Vaskeba Hajnalka /
vaskeba.hajnalka képe
Első alkalommal rendezte meg a hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület a Házasság Hetét. Ennek nyitórendezvénye február 14-re esett, ahol a Bálintokat is köszöntötték Petőfi Sándor A csillagos ég című versével.
KiállításNyitórendezvény A házasság hete előadóiKözönség

A rendezvény Nagy (született Drenkovics) Éva amatőr festőművész első absztrakt kiállításával kezdődött. Éva, mint nyugalmazott tanítónő, a világjárvány idején kezdte művészi munkáját, tehát közel 2,5-3 éve készít sajátos festményeket, használati tárgyakat. A művész magyarul, szlovákul és szerbül is köszöntötte a vendégeket. A kiállítás közben klarinét és gitár kíséretében gyönyörködhettek a látogatók a képekben.

A megnyitót követően filmvetítésre került sor. A 2008-ban bemutatott Szerelempróba c. amerikai film jelent meg a vásznon. A házasság hetéhez kapcsolódóan a film egy olyan házaspárról szólt, akiknek válságba került a frigyük, azt mutatja be, hogy milyen nehézségeket rejt a házasság. A tanulságos film után a közönség soraiban a szemek nem maradtak szárazon.

Az est további részében Petőfi Sándor Valahogy című verse nem véletlenül került elő, hiszen Kerekes Homonnai Klára gyűjtő és Lőcsei Antal násznagy a bukovinai székely esküvői szokásokról és a hagyományos lakodalmakról tartottak előadást, ami a végére egy kötetlen beszélgetéssé alakult át. A terem másik végében egy fényképkiállításban nosztalgiázhattak a vendégek, valamint a Hét Arcairól, azaz a helyben élő házasokkal készült interjúkból is lehetett olvasgatni.

Az idei Petőfi Emlékév tiszteletére a költőtől lehetett kölcsönözni az asztalon heverő versszakokból és a Bálint-napi üzenődobozban hagyni a leveleket.

A Házasság Hete záróeseményére február 19-én került sor. Az est Petőfi Sándor Hol a leány ki lelkem röpülését c. verssel kezdődött, ahol az utolsó sorok azt hangsúlyozzák, hogy „Isten kötötte össze lelkeinket, Ember nem képes elválasztani.” A zárórendezvényre a református egyháztól Halász Béla, református lelkész, felesége, Halász Zsuzsanna tiszteletes asszony, nyugalmazott pedagógus, a katolikus egyháztól pedig Gyuris László, pancsovai plébános osztották meg gondolataikat.

Az idei év a Házasság Hetének mottója és egyben az előadás témája a Szeretetbe kapaszkodva nevet kapta. A lelkész házaspár 40 éve döntött úgy, hogy örök hűséget fogadnak egymásnak. Házasságukból 5 gyerek született, s immár 9 unokával büszkélkedhetnek. Előadásukban szó esett arról, hogy milyen egy református lelkész házaspár élete, mennyiben tudják kiegészíteni egymás munkásságát, hogyan lehetett összhangba hozni a pedagógusi hivatást a lelkész-feleség szerepével és az anyasággal.

Gyuris László pancsovai plébános előadásában kitért arra, hogy a házasságkötésnek három fő jellemzője van a katolikus egyház szerint: a nő és a férfi egysége, a házasságkötés felbonthatatlansága és a házasságban született gyermekáldás elfogadása. Választ kaptunk arra a kérdésre is, hogy napjainkban az egyik legnagyobb veszélyt a házasságra az elkereszténytelenedés jelenti.

A beszédek után az előadók hagytak időt a kérdések megválaszolására is, így az est jó hangulatú társalgásban folytatódott.