Húsvéti készülődés a Galánta és Vidéke Társulásnál

Hagyományos magyar tojásírás & húsvéti játszóház

A húsvéti időszak végén, a nagyhét elején három nagyszabású tojásíró rendezvényt szerveztünk Galántán és vidékén a közösségépítés, hagyományőrzés és együtt alkotás jegyében, ahol a résztvevők a hagyományos magyar tojásírás technikájával ismerkedhettek meg.

2026. március 27-én, pénteken Felsőszeliben az Öregiskola épületében tartottuk az első tojásírást. Noha a rendezvény inkább a felnőtt korosztályt célozta meg, eseményünk időbeli átfedésben zajlott a másik teremben lévő gyermek balett foglalkozással, így sok gyermek már a balettóra előtti várakozás alatt elcsábult, az óra végén pedig visszaült befejezni a megkezdett tojást, amit szüleik türelmesen kivártak, miközben gyermekük alkotófolyamatában gyönyörködtek, egymással beszélgettek vagy maguk is csatlakoztak.

2026. március 30-án, hétfőn Galántán a Pázmány Péter Alapítvány székházában tartottuk a második tojásírást. Ez a rendezvény elsősorban aSzakkör Gyöngyfűzés foglalkozások tagjait vonzotta, azonban más galántaik előtt is nyitva állt a lehetőség a csatlakozásra. Mivel a rendezvény aSzakkör Gyertyaöntés és a Ringató foglalkozással időbeli átfedésben zajlott, így a Ringatóra érkezők közül is sokan kedvet kaptak: a Ringató előtt és után érdeklődve szemlélték, mi történik a nagyteremben, és aki nem tudta aznap befejezni az alkotását, azt meghívtuk a másnapi húsvéti játszóházba.

2026. március 31-én, kedden pedig húsvéti játszóházat szerveztünk Szolard Viktóriával, a galántai Mezítlábas Pajtások gyermekkórus vezetőjével és a pozsonyi Vox Posoniensis magyar kórus megálmodójával és Horváth Judit mentorom támogatásával, ahol amíg a szülők és a nagyobb gyermekek a hagyományos magyar tojásírást gyakorolhatták, a kisebbek életkoruknak megfelelően egyszerűbb kézműveskedésben, tojásfestésben és játékban lelhették örömüket.

Noha mivel a tojásírás a finommotoros készségek mellett türelmet és kitartást igényel, inkább kamaszoknak és felnőtteknek való elfoglaltság, minket is meglepett, mennyi gyerek csatlakozott maga is szívesen a felnőttekhez és díszítette elmélyülten a maga tojását. A tojásokra írt végső minták időnként eltértek a hagyományos magyar népi mintáktól, születtek egészen egyedi megoldások is alkotójuk kreativitását és leleményességét tükrözve.

Sokan ezen alkalmak egyikén készítették el életük első írott tojását, ami a résztvevőket örömmel és büszkeséggel töltötte el, minket szervezőket pedig megerősített abban, hogy az ilyen foglalkozásokra továbbra is igény van, a hagyományokat őrizni, ápolni és továbbadni kell és szükséges.

 

Képek: György Anna & Horváth Judit & Szolard Viktória