Jelenlegi hely

II. Temesvári Magyar Napok

A bánsági magyarok ünnepe

/ Orcskai Marianna /
orcskai.marianna képe
Rendkívül gazdag és változatos programsorozattal zárult szeptember 24-én, az immár második alkalommal megszervezett Temesvári Magyar Napok rendezvénysorozata. Szeptember 22-én, délután öt órakor a hagyományőrzők felvonulásával és díszsortűzzel kezdődött a Várbástya Egyesület által szervezett legnagyobb temesvári magyar ünnepség.
Kézműves sátorNógrádi György teltházas előadásaEddaNyilasi Tibor

Az Opera téri nagyszínpadon ökumenikus istentisztelettel folytatódott a program. A megnyitó ünnepségen fellépett a helyi Harmónia tánccsoport, Erkel Ferenc Hunyadi László c. operájából a Palotást táncolták a résztvevők örömére.

A meghívott vendégek  ünnepi köszöntőjükben üdvözölték az esemény fontosságát, a szervezők munkáját és az érdeklődő, befogadó magyar közösséget. Beszédet mondott Temesvár polgármestere, Nicolea Robu és Temesvár magyar alpolgármestere, Farkas Imre. Az ő személye és tisztsége kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a városnak 83 éve nem volt magyar alpolgármestere. Magyarország kormányát Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár képviselte.  

A megnyitó ünnepség után kezdetét vette a sokféle érdeklődést kielégítő, színes és változatos programkínálat. Családi- és gyermekprogramok, hagyományőrzők jelmezes felvonulása, kiállítások, könyvbemutatók, bor- pálinka- csokoládékóstolók, gasztroudvar, bábelőadások szórakoztatták a megjelent érdeklődőket. Előadást tartott Nyilasi Tibor válogatott labdarúgó,  és Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő is. Esténként olyan művészek és zenekarok  léptek fel mint a Swingoperett, az Edda és Zorán.