Mini KKKK tábor Miskolcon
Hosszú évek óta fennálló kapcsolat van a Miskolci és a Füleki gimnázium között, hiszen mindkét iskola tagja a “Kultúrák közötti kommunikáció a Kárpát-medencében” elnevezésű nemzetközi projektnek, amit a benne résztvevő Kárpát-medencei nyolc tanintézmény röviden csak KKKK tábornak nevez. Idén ősszel azonban nem ez a tábor adta az apropót a találkozásnak, hanem a Rákóczi Szövetség október 23-ai diákutaztatási programja, amelynek keretében magyar diákok találkozhatnak minimum egy határ átlépésével, más magyar diákokkal, ezzel is erősítve a tanulókban a határon túli magyarokért érzett szolidaritást és a nemzeti összetartozást.
A kirándulás azonban nem csak az ismerkedésről szólt, a füleki kisgimnazisták, prímósok, szekundósok és terciások – akik a magyarországi tanrendben 6-ik, 7-ik, 8-ik osztályosnak felelnének meg –, Miskolc előtt útba ejtették a Diósgyőri várat, ami lenyűgözte őket, pedig Füleken hozzá vannak szokva a vár látványához. A jezsuita gimnáziumban egy kis műsorral, népdalokkal, prózával és egy színielőadással kedveskedtek a vendéglátóknak és mielőtt az őszi korai sötét utolérte volna őket, röviden megtekintették a Szinva patakot és a vízesést Lillafüreden.
Másnap, hazaindulás előtt Magyarország egyik legszebb természeti kincsében, a Miskolctapolcai barlangfürődben mártózhattak meg a diákok; hogy ezt a pihenésre vágyó idősebb korosztály mennyire értékelte, azt nehéz megítélni, de a gyerekek egyértelműen élvezték ezt a különleges helyszínt és élményekkel szálltak buszra, hogy visszatérjenek Felvidékre.
Az utazás jó alkalom volt az iskolák számára a közel két évtizedes kapcsolat megerősítésére, de a gyerekek is önfeledten kérdezgették egymást a két gimnázium közti hasonlóságokról és különbségekről. Remélhetőleg olyan barátságok magjai kerültek most elvetésre, amik a következő években, egy újabb találkozás során kicsírázhatnak!