Jelenlegi hely

Karácsonyi évzáró a bácsfalusi Gillich Fülöp Evangélikus Diákotthon és Tanulmányi Házban

„Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” (János 8:12)

/ Simon Andrea /
simon.andrea képe
Az adventi időszakban 2019. december 12-én tartották a diákotthon vezetői és lakói az ünnepkörhöz tartozó eseményüket. A családias rendezvényre én is meghívást kaptam, aminek nagy örömmel tettem eleget. A bentlakó lányokkal bőrből készítettünk ékszereket, amíg a fiúk nekiláttak a vendéglátáshoz előkészített kolbászkák sütéséhez.
Szép este voltA diákotthon lakói megajándékozták Antal Lászlót és családjátCsaládias hangulatban kézműveskedünkEgyütt vagyunk

A meghitt, jó hangulatú  esten részt vett Hankó Szilamér bácsfalusi evangélikus lelkész is. Az ünnepséget Kajcsa Lóránt lelkészjelölt kezdte rövid áhítattal. Miután gyertyát gyújtott, és a villanyt leoltottuk, mindenkit megkért, hogy hunyja be a szemét. Majd János evangéliumának 8. fejezetének 12. versével kezdte a felolvasást. Ajándékba kaptunk egy karácsonyi üdvözlőlapot tőle és párjától, amelyen rajta volt ez az ige. A karácsonyi jókívánságot követően közös ima következett. Majd Antal László, a diákotthon igazgatója Luther Mártont idézve, - mely szerint "A zene Isten ajándéka, nem emberi dolog” - kezdetét vette a közös éneklés. Bartos Nándor zenetanár segítségével, a jelenlévő Evangélikus Ifjúsági Keresztyén Egyesület tagjaival kiegészülve egyházi és világi énekeket énekeltünk. Ezután az igazgató úr megköszönte a bentlakóknak, hogy ajándékokat készítettek az almási gyermekotthonban lakó gyermekeknek. A gyönyörűen becsomagolt dobozokat átadták Kajcsa Lórántnak, aki személyesen viszi el az árva, illetve nehéz sorsú gyerekek számára azokat. A bentlakók az igazgató urat és családját is meglepték egy közös karácsonyi ajándékkal. Az esemény vacsorával és kötetlen beszélgetéssel zárult.

Számomra nagy öröm volt megtapasztalni, hogy néhány hónap alatt mennyire otthonossá, egymást segítővé vált ez a kis közösség.

 

A fotókat Végh Nimród készítette.