Jelenlegi hely

Kicsik és nagyok is ünnepeltek

Megemlékezés az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról Kőhalomban

/ Görcsös Katalin /
gorcsos.katalin képe
Kőhalomban a hétvégén gyerekek és felnőttek változatos programokon emlékeztek meg az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról, bővítették ezzel kapcsolatos ismereteiket, és átélték az összetartozás örömét.
ügyességi versenyügyességi versenykészülnek a pártákünnepi megemlékezés

A gyerekek hétközben forradalmi énekek tanulásával, kézműves foglalkozással, párta- és kokárdakészítéssel készültek. Március 15-én, pénteken játszóház várta őket, ahol változatos feladatokat kellett megoldaniuk és izgalmas próbatételeket kiállniuk. Ezt követően a Nemzeti dal részletének közös elszavalásával ünnepélyesen „huszárrá“ lettek avatva.

 

Este a fiatalok és felnőttek számára Dunai Márk Bence, volt Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjas egy rövid előadásban mesélt az ausztráliai magyarok életéről és arról, hogyan emlékeznek meg nemzeti ünnepünkről a tengeren túlon.

   

Március 17-én, vasárnap ökomenikus ünnepi megemlékezésre került sor az evangélikus és református egyház szervezésében. A műsorban a Kőhalmi Szórvanydiákotthon diákjai is közreműködtek. A megemlékezést egy fogadással egybekötött kötetlen beszélgetés zárta.

  

Reméljük a hétvégi programokat követően kicsik és nagyok magyarságtudata is erősödött!