A program reggeltől estig kínált látnivalót: kézműves- és gasztrovásár, bor- és ételkóstolók, valamint a hagyományos kakasfőző-verseny vonzotta a közönséget. A gyerekeknek lovaglás, kutyás bemutató és ugrálóvár nyújtott szórakozást, míg a kastély szalonjában előadások, kóstolók és beszélgetések zajlottak. Külön figyelmet kapott a kóspallagi kolbászgombóc és a helyi Sacher-torta.
A szakmai programok között turisztikai és történelmi témájú prezentációk is szerepeltek: Nyitra megye fejlesztési projektjei, Kóspallag önellátó gyakorlatai, valamint az esztergomi vár felújításának tervei.
A három fő szervező és partnereik közös nyilatkozatban erősítették meg, hogy a jövőben is hálózatba szervezik a térség kulturális értékeit. A több mint kétezer látogatót vonzó esemény egyszerre szolgálta a közösségépítést és a turisztikai vonzerő erősítését.
Az estét koncertek zárták: az akusztikus Nautilus fellépése után a Dolly Roll Plussz, majd a Mafia Corner és a Restart gondoskodott a fesztiválhangulatról.
A rendezvény a helyi közösségek összefogásának és az Interreg Magyarország–Szlovákia Kisprojekt Alap támogatásának köszönhetően valósult meg.