2025. november 27-én a Rákóczi Szövetség Határtalan programja a Déryné Programmal közösen olyan színházi és művészetpedagógiai élményeket hozott el Zselízre és környékére, amelyek nemcsak szórakoztattak, hanem a nemzeti identitás megélésének lehetőségét is kínálták a gyermekektől a felnőttekig.
A gazdag programsorozat már reggel kilenc órakor kezdetét vette a Zselízi Művelődési Otthonban, ahol a helyi és környékbeli óvodások Fejér Simon Pál A csodaszarvas című interaktív meséjében vehettek részt. A történet nem csupán elvarázsolta a legkisebbeket, hanem különleges hangszerek segítségével be is vonta őket az előadásba – a gyerekek ki is próbálhatták az eszközöket, így a mese élménnyé, az élmény pedig közös játékká vált.
Tíz órától az alsó tagozatosok a Bartha Tóni Bábszínháza Paprika Jancsi című bábelőadásával szórakoztatta a gyerekeket, sok humorral, izgalommal és a klasszikus bábhagyomány eszközeivel.
A program ezzel párhuzamosan a Comenius Gimnáziumban is zajlott, ahol igazi irodalmi utazás várta a diákokat. Interaktív előadás keretében elevenedtek meg az Úri muri, a Pál utcai fiúk, a Csongor és Tünde és A Helység kalapácsa című művek – friss megközelítésben, élő kapcsolódással a közönséghez.
A felső tagozatosok fél egytől egy zenés összeállításon vehettek részt, amely a Honfoglalástól Trianonig vezető történelmi utat mutatta be. A produkció célja az volt, hogy a fiatalok érzelmileg is közelebb kerüljenek a magyar történelem fontos állomásaihoz.
A nap azonban ezzel még korántsem ért véget. Este 18 órakor a Turay Ida Színház Bakancslista című előadását láthatták az érdeklődők a Művelődési Központban, a Déryné Program részeként. A vígjáték középpontjában két idős színésznő áll, akik egy adminisztrációs hiba miatt kénytelenek közös szobán osztozni egy színészotthonban. Ami elsőre ártalmatlan helyzetnek tűnik, hamar fergeteges és érzelmekkel teli történetté alakul: az egyikük maga a megállíthatatlan életöröm, a másik a lemondás csendes tengerén ring, múltjuk pedig több mint terhelt. A két különböző világ találkozása rengeteg humorral, konfliktussal és váratlan fordulattal jár.
A felfújható pálmafától az élet nagy kérdéséig terjedő skálán mozog a darab, amely két felvonásban kínál önfeledt nevetést és szívet markoló pillanatokat. A főszerepben két kiváló művészt, Hűvösvölgyi Ildikót és Bencze Ilonát láthatta a közönség.
A Határtalan program zselízi állomása minden korosztály számára maradandó élményeket nyújtott, s újabb bizonyítékát adta annak, hogy a kultúra összeköt, épít, és közösséget teremt – határokon innen és túl.

