Jelenlegi hely

Lezajlott a Négyesfogat

A hétvégén tartották Nyugat-Bácska fontos közművelődési eseményének zárórendezvényét

/ Cs. Tóth Gabriella /
cs.toth.gabriella képe
Idén 50. alkalommal, január 20-án rendezték meg a Négyesfogatot, a nyugat-bácskai magyarok fontos közművelődési rendezvényét. Az idei házigazda Gombos volt, így a záró előadást a faluban tartották. Talán csak az itt élő résztvevők és szervezők érzik át teljesen, mit jelent a Négyesfogat, azonban a közönség soraiban elvegyülve is érezhető volt az összefogás és összetartozás boldogsága.
A doroszlóiak egyik jelenete A gombosiak egyik jeleneteKupusziniak táncaA zászló átvétele

1968-ban Doroszlón gyűltek össze a helyi, valamint a gombosi és a kupuszinai művelődési élet akkori vezetői, hogy életre hívják a Négyesfogat nevű, közös rendezvénysorozatot. A következő évben Szilágyi is csatlakozott, így állt össze a fogat, mely évről évre összefogja a fiatalokat és idősebbeket, hogy együtt szórakozzanak.

A szokáshoz híven idén is nagy lelkesedéssel készültek a szórvány magyar települések fiataljai, hogy összeállítsák idei műsorszámaikat, melyet január folyamán négy alakalommal is bemutattak. Idén körülbelül 80-an részvevő lépett színpadra. A produkciók között a legtöbb rövid bohózat volt, de táncos produkciókat is láthattunk, és jó hangú tehetségek is bemutatkoztak, akik egy-egy sláger eléneklésével szórakoztatták a közönséget. A hagyományokhoz híven a záró produkció egy közös dal eléneklése volt. Ezt követően kiosztották az emlékalbumokat és a műsort megörökítő DVD-ket. Végezetül a Négyesfogat vándorzászlaját Kupuszina művelődési egyesületének elnöke vette át. Jövőre ők látják át a házigazda szerepét és a szervezés oroszlánrésze is az övéké.

A jubiláris záróünnepségre Mgr. Hajnal Jenő a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Kiss Tóth Erika a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség alelnöke is ellátogatott. Az alelnök asszony a műsor végén, elismerő elnöki oklevéllel jutalmazta az egyesületeket a kitartó és töretlen munkájukért.

Valóban nagy feladat az esemény megszervezése, melyet a folyamatos elvándorlás is megnehezít. Sajnos egyre nagyobb a félelem, hiszen nem lehet tudni, hogy jövőre is lesznek még elegen, lesz-e elég fellépő. Adja az Isten, hogy még sokáig legyenek elegen és minden januárban düböröghessen a Négyesfogat. Azt gondolom, hogy amíg a fogat van, és minden helyszínen telt ház előtt szerepelnek, nagy baj nem lehet.