Jelenlegi hely

Lovasudvart nyitott a Téka Alapítvány

A Tékarám tanulási és szabadidős színtér is egyben

/ Paróczi Ákos /
paroczi.akos képe
Október 2-án adták át a Tékarám lovasudvart, a XXI. Őszi Évadnyitó rendezvény keretében Kérőben.
Tékarám Tékarám Tékarám Tékarám

Balázs-Bécsi Attila, az alapítvány elnöke köszöntötte a vendégeket, megköszönte Egri Hajnalnak a helyszín biztosítását és Sipos Zoltánnak a lovasudvar irányítását. Hozzátette, bizalommal tekint a jövőbe, hogy a művelődési központ és a magyar iskola után a Tékarám is tanulási helyszín lesz, ahol a fiatalok magyarságtudata is erősödik.

Februárban kezdődtek a munkálatok az istálló és a telek felújításának tervezetével és a lovak beszerzéséről is folyamatban voltak a tárgyalások. Tavasszal a lovasudvar felújítási munkálatai folytak és áprilisban a Gyűrűsi Hucul ménből megvásárolt az alapítvány két fiatal lovat, Szamost és Szedert. A lovakat május elsején szállították Kérőbe, ahol Sipos Zoltán, az istálló vezetője fogadta őket, és szeptemberig a lovak idomításán dogozott, hogy azok gyereklovagoltatásra alkalmasak legyenek. A lovasudvar beruházást a Téka Alapítvány saját költségvetéséből fedezte, a lovagláshoz szükséges felszerelés egy részét a BGA 2019 A külhoni magyar gyerekek éve program keretében támogatta.

Már ősszel elindul a Magyar Lovas Műveltség tanfolyam, ahol a jelentkező diákok betekintést nyerhetnek a lovakkal való kommunikációba, megismerkedhetnek a lovak tartásával kapcsolatos tudnivalókkal, a lovak viselkedéstani sajátosságaival és persze elsajátíthatják a lovaglás rejtelmeit. A tanfolyam két részből, egy kezdő és egy haladó csomagból tevődik össze.  A kezdőcsomag az alapvető ismeretek elsajátítását tartalmazza, amelyek kötelezőek a lóra való felüléshez. A hatórás csomag a hagyományos magyar lovas kultúrára alapozva általános lóismeretet nyújt, melynek része a viselkedéstan, a ló nyelvén való helyes kommunikáció, alapvető biológiai ismeretek, valamint a lovak tartásának elmélete és gyakorlata. A tanfolyam elvégzése alapfeltétele a lóra szállásnak, ugyanis ezek az ismeretek megalapozzák a biztonságos lovaglást. A hat alkalom után a tanulók bemutatót tartanak a szülőknek.

A haladó csomag a kezdő csomag folytatása, amelyben a lovas a fenti ismereteket gyakorlatba ülteti, elmélyíti, bővíti. Az órák alatt a teljesebb körű lóidomítási módszerek elsajátítására nyílik lehetőség. A csomag tartalmaz tereplovaglásokat, kisebb lovastúrákat, hagyományos lovas harci játékokat is. A tanfolyamot kilenc évesnél idősebb gyermekek számára ajánlják. Jelentkezni folyamatosan lehet a Téka Alapítvány elérhetőségein.