Jelenlegi hely

Lupényi unitárius zarándoklat Dévára

“Mert a hit Istennek ajándéka” (Dávid Ferenc)

/ Jeszenszky Melinda Teréz /
jeszenszky.melinda.terez képe
November 11-én, mint az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan, ez idő tájt, a lupenyi unitárius egyház hívei útra keltek, hogy részt vegyenek a Dávid Ferenc halálának évfordulóján tartott dévai zarándoklaton.
A megemlékezésre az ország minden tájáról érkeztek zarándokokDávid Ferenc az unitárius egyház alapítója, a dévai várban lelte halálát.A zarándokot gyertyagyújtással emlékeztek meg rólaA dévai vár belső udvara, szűknek bizonyult, a zarándokok szép száma miattAz indulás előtti pillanatok

Idén a szokásosnál is nagyobb jelentséggel bírt a megemlékezés, hiszen az unitárius egyház fenállásanak 450-dik évfordulóját ünnepelték. A jubileumi évben konferenciákat, megemlékezéseket tartananak Erdély és Magyarország szerte. A dévai várban megrendezett ünnepség, tartalmasabb és színesebb, a résztvevk száma is nagyobb volt az elmúlt évekhez képest. Még a tengerentúlról is érkeztek hívek, eladók, vendégek.
A Déva várához vezet
meredek út megtelt híveikkel, a belsvárudvarba, ahol az ünnepséget tartották, sajnos csupán a résztvevk töredéke juthatott be.

Dávid Ferenc a reformáció idején 1520 körül alapította meg ezt az Erdélyre jellemzprotestáns felekezetet. “Egy az Isten”, vallotta meggyoőzdéssel az unitárius egyház elspüspöke. Munkássága eredményeként 1568. január 13-án a Tordán tartott nevezetes országgylésen, elsként Európában határozatot hoztak a vallásszabadság biztosításáról. Ezzel Erdély a vallási türelem jelképévé vált.

János Zsigmond erdélyi fejedelem, aki maga is az egyház tagjává vált, meggyzdéssel támogatta püspöke munkásságát. A fejedelem halálát követen, Erdélyben is elindult az ellenreformáció, majd késbb Báthory Kristóf, Dávid Ferencet holtig tartó fogságra ítélte és Déva várába záratta. 1579 november 15-én Dávid Ferenc, töretlen hittel, itt lelte halálát.

A lupenyi hívek, mit sem tördve a várhoz vezetmeredek út nehézségeivel, ragyogó arccal és fiatalos lendülettel vágtak neki a hosszú távnak. A résztvevk között volt olyan is, aki már a 80-ik életévét betöltötte. A lupényi unitárius egyház gondnoka és felesége, Kovács Sándor és neje, Irma már 50-ik alkalommal járta végig a rögös utat, ezzel is példázva a hit csodálatos erejét.

Kellen feltöltdve az ünnepség méltóságától, a jelenlévk közül néhányan könnyezve halgatták végig néhai lupenyi lelkipásztoruk, Koppándi Zoltán-Attila ünnepséget búcsúztató idézetét:

“Legyen eltted mindig út! A hátad mögül fújjon a szél. Az espuhán essen földjeidre. A nap melegen süsse arcodat, s amíg újra találkozunk, hordjon tenyerén a jóisten.”
(kelta-ír köszönt
)