Jelenlegi hely

A magyar film napját ünnepelték Szkopjéban

A Moszkva tér c. filmet vetítették a Teleházban

/ Vázsonyi Ákos /
vazsonyi.akos képe
A Magyar Nemzeti Filmalap tavaly április 30-án hirdette meg először a Magyar Film Napja nevű kezdeményezést az első magyar film bemutatásának évfordulója alkalmából. (Zsitkovszky Béla: A táncz, 1901.) A kezdeményezés hagyományteremtő céllal jött létre, és már az első évben több mint 100 intézmény csatlakozott hozzá országszerte és a határon túl.
Magyar Film Napja, Szkopje 2019Magyar Film Napja, Szkopje 2019Magyar Film Napja, Szkopje 2019

Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott 2019-ben a Macedóniai Magyarok Teleház Szervezete is a Moszkva tér c. film vetítésével május 3-án, pénteken. A Teleházban havi rendszerességgel rendeznek magyar filmklubokat, amely sokszínű kulturális ismeretekkel gazdagítja a macedóniai magyar származású közönséget, és a magyar kultúra iránt érdeklődő barátaikat. A filmek által egyrészt a magyar történelem egyes korszakaiba kaphatnak betekintést, másrészt szórakozva tanulják a nyelvet is.

A filmvetítést mindig kötetlen beszélgetéssel zárjuk, amely során átbeszéljük az adott film vagy korszak érdekességeit, így a nézők a filmen túl is sok új ismerettel gazdagodhatnak. Ezúttal is baráti hangulat és érdekes beszélgetés alakult ki a vetítés után. A Moszkva tér egy generáció filmje, és a vetítésen is főként az a generáció vett részt, akik személyesen is megélték a rendszerváltást, igaz nem a magyarországit, hanem a jugoszlávot, de néhányuk járt Magyarországon a vasfüggöny leomlása előtt és után is. Ennek köszönhetően egy ismerős téma, mégis más módon tárult föl előttük a film által, amely jó alapot adott a magyar és jugoszláv szocializmus összehasonlítására. A ballagással kapcsolatos magyar hagyományokat is érdekesnek találták, mivel ezek nem sokban hasonlítanak a macedón középiskolai ballagásra. 

Szerencsére a szkopjei mozik odafigyelnek a magyar filmekre, és viszonylag gyakran vetítik, főként az új alkotásokat. Az elmúlt évben például Az állampolgár, a Napszállta, a Virágvölgy és a Testről és Lélekről is szerepelt a moziműsorokon, sőt Enyedi Ildikó filmremekét ismét a vászonra tűzte a Philosophical Film Festival, s ez mindenképp nagy elismerés a magyar filmszakmának, amelyre mindannyian méltán lehetünk büszkék.