Jelenlegi hely

Majális a béke jegyében Keresden a Bethlen Kastélyban

/ Ferencz Orsolya /
ferencz.orsolya képe
2016. május 1-jén, a keresdi Szent Ferenc Alapítvány gondozásában lévő Bethlen Kastély és a segesvári Gaudeamus Alapítvány közös szervezésében egész napos majálison vehettek részt az odalátogatók. A szervezők színes, gazdag programokkal várták a vendégeket.

Bár a keresdi Bethlen Kastély folyamatos felújítás alatt áll, május elsején megnyitotta kapuit és a Béke jegyében egy összművészeti majálist tartottak. A rendezvény házigazdája Böjte Csaba ferences szerzetes, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke volt. A Majális a Béke jegyében telt. A keresdi Bethlen Kastély a "Béke Házának" lett elnevezve, így a nap mottója és kérdése is a következő volt: "Keresd a békét, Neked mit jelent a béke? Te mit teszel érte?"

A belső udvar megtelt látogatókkal, érdeklődőkkel. A programok délelőtt 10 órakor kezdődtek egy 3-5 km-es Béke Túrával, "Ismerd meg Keresd határát!" címmel. Kis csapat indult el a szemben lévő domb tetejére, ahol egy kereszt áll, és bárki elhelyezhette rajta "Béke szalagját." A túra ideje alatt is folyamatosan érkeztek a látogatók: a Böjte Csaba diákotthonok lakói, nevelői Segesvárról, Medgyesről, Székelykeresztúrról is sok kiránduló, kikapcsolódni vágyó érkezett. A rendezvény főszervezője Szőts Béla "várkapitány" és Ferencz Klára, a Szent Ferenc Alapítvány munkatársai, ínycsiklandozó falatokkal, székelygulyással várták a majálisozókat. Ezt követően a segesvári Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek műsorát láthattuk a belső udvarban. 

A 15 órakor  Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusról Kőrösi Viktor Dávid konzul nyitotta meg ünnepi beszédével a rendezvényt. Örömmel töltötte el, hogy szórvány magyar területen így összejött a magyarság, és mindannyiunkat a magyar összetartozásra, összefogásra kért. Ezt követően ökumenikus istentisztelet kezdődött, melyet Böjte Csaba ferences szerzetes nyitott meg néhány gondolattal és köszöntötte az egybegyűlteket.  Bíró István református esperes Segesvárról és a keresdi ortodox pap is áldást mondott. A 99 éves Antal atya, Erdély legidősebb papja is beszédet mondott. Meghatódottan beszélt az örömről, hogy megérte a napot, hogy mindannyian összegyűlhettünk a keresdi Bethlen Kastélyban, és mindnyájunkat arra kért, hogy szeressük egymást és életünket a szeretet jegyében éljük. Antal atya az elmúlt években több könyvet is írt, néhány napon belül jelenik meg újabb kötete, Márton Áron püspök életéről. 

Az ökumenikus istentisztelet után a szovátai Böjte Csaba gyermekotthon lakói adtak elő zenés műsort. Dalbetéteket hallhattunk Kacsóh Pongrác János vitéz daljátékából. 

A gyerekműsor után, Segesvárról érkezett Ferencz Orsolya, a Petőfi Program ösztöndíjasa és növendékei. Színes műsorral készültek, klasszikus nagyoperett és örökzöld dallamokat adtak elő. Kerekes Kinga mezőségi népdalokat énekelt egy csokorban hitelesen, viseletben. Fodor Lilla végzős gimnazista Balázs Fecó dalát adta elő és igazi "evergreent" hallhattunk tőle, Eta James dalát. Kristofoletti Klára a musicalek és operettek világába kalauzolta el a közönséget. A műsor konferálója Nyárádi Izabella, szintén végzős gimnazista diáklány volt. A segesvári Mircea Eliade Líceum magyar tagozatának tehetséges diákjai színvonalas műsort adtak elő. Ferencz Orsolya, a Petőfi Program ösztöndíjasa Johann Strauss, Lehár Ferenc és Andrea Bocelli melódiáit énekelte. 

A zenés műsor után, az est házigazdája, Böjte Csaba előadását hallhattuk. A Béke Háza jövőbeli terveiről beszélt, mely helyet adna a szakmát tanuló fiataloknak, akár gyakorlati helyszínként tudna szolgálni a kastély. Felkarolni, segítséget nyújtani a pályaválasztás előtt álló diákoknak, irányt mutatni, hozzásegíteni, hogy sikeres mesteremberekké válhassanak.

A látogatók körbejárhatták a kastélyt, minden helységbe betekinthettek, megnézhették a kis történelmi áttekinthető-kiállítást is a Bethlen Kastélyokról. Az udvaron kirakodó vásár tárult elénk, középkori reneszánsz ruhákat lehetett felpróbálni, Böjte Csaba, Antal atya könyveivel találkozhattunk és apró rongybabák népies öltözékben mosolyogtak ránk a béke jegyében.

Minden korosztály megtalálható volt a Majálison: picik, nagyok. Gyönyörű tavaszi nap mosolygott a Béke Házára, kíváncsi, csillogó tekinteteket láthattunk. Éreztük mindannyian, hogy valami elindult itt. Valami elkezdett újból pezsegni, és hamarosan eljön az idő, amikor megtelik a kastély látogatókkal és a programok színes tárházát fogja elénk kínálni.

"Keresd a békét" Neked mit jelent a béke? Te mit teszel érte?"