Jelenlegi hely

Március 15. Krassó-Szörény megyében

/ Kovács Ágnes /
kovacs.agnes képe
A resicabányai Templom és Iskola Szórvány Egyesület 2016-ban páratlan ünnepségsorozattal készült a nemzeti ünnepre.

Március 12-én, az ünnepet megelőző szombat délután Kovács Ágnes ösztöndíjas tartott rövid előadást a helyi fiataloknak az 1848-49-es eseményekről, a forradalom és szabadságharc jelentőségéről a magyar történelemben – hiszen ezek a gyerekek erről nem tanulnak a román közoktatásban. Az előadás utáni kézműves foglalkozáson a huszárokkal ismerkedtünk és huszárbábot készítettünk.

A következő három nap alatt öt Krassó megyei településen rendeztünk koszorúzással és szeretetvendégséggel egybekötött ünnepi műsort: március 13-án Oravicabányán és Újmoldován, 14-én Nándorhegyen (Vörösacélon), 15-én Boksánbányán és Resicabányán emlékeztünk meg a 48-as eseményekről.

Az ünnepi műsor részeként elhangzott több szavalat, köztük a Nemzeti Dal, majd a resicabányai Hóvirág Daloskör vezetésével a közönséggel együtt énekeltük el a Kossuth-nótát, a Klapka-indulót és más katonadalokat. Oravicabányán, Boksánbányán és Resicabányán Kovács Attila magyarországi vendég tartott rövid, de annál lelkesítőbb előadásokat március 15. bánsági vonatkozásairól, aktuális üzenetéről és tétjéről a szórványban.

Kovács Attila előadást tart Oravicabányán

1990 előtt, a Ceausescu-rendszerben szóba sem jöhetett a magyar nemzeti ünnepek megünneplése Krassó megyében, noha már akkor sokan követték a magyarországi megemlékezéseket a rádióban. Csak az 1989-es forradalom után tudtak a helyi magyar közösségek méltóképp megemlékezni március 15-ről. Azonban Resicabányát és Boksánbányát leszámítva már évek óta nem volt március 15-i ünnepség Krassó-Szörény magyarlakta településein, sőt ilyen nagyságrendű, megyeszerte több száz családot megszólító szervezés eddig még egyáltalán nem volt. Ezért izgalommal, néhol félelemmel, vegyes várakozással tekintenek az idei eseményekre: "nem lesz-e ebből baj?" kérdezték többen is, amikor átadtuk a meghívót…

Ünneplők Nándorhegyen

Az öt helyszínen végül több mint 110-en vettek részt a megemlékezéseken, leszámítva a fellépő Hóvirág Daloskör tagjait, akiknek áldozatos munkáját ezúton is köszönjük. Reméljük, hogy mindazok, akik eljöttek és együtt ünnepeltek velünk, olyan élményekkel gazdagodtak, amely megerősíti identitásukat és a magyar közösséghez való tartozásukat.