Jelenlegi hely

medvegy.andrea

2016.04.12.
A táncjáték a 20. századi bodonkúti kisnemesek emlékére jött létre Könczei Csongor rendező, koreográfus, a szamosújvári Téka Alapítvány, az azon belül működő Kamara Kaláka Táncegyüttes és a Harmadik Zenekar közreműködésével. "A Kolozsvártól...
2016.03.23.
A Téka Művelődési Központ március 18-án, pénteken könyvbemutatót szervezett a Népi Játék című kiadványnak az alapítvány Lengyel Mária termében. A rendezvény mindenki számára nyitott volt, szép számban érkeztek az érdeklődő óvó- és tanítónők és a...
2016.01.22.
farsangi táncház
A Téka Művelődési Központ keretében minden pénteken játszóházat és táncházat tartunk óvodás és kisiskolás korosztály számára. Ez alkalommal a farsang volt a témánk.
2015.12.09.
genf-lyon
Genfben és Lyonban is előadással háláltuk meg a vendégszeretetet, melyben egy gondolatébresztő ismertető hangzott el a Petőfi Programról, majd moldvai és gyimesi dallamokat adtunk elő, amelyet táncház követett. A közönség mindkét helyszínen...
2015.11.20.
születésnap Téka
Szép hagyomány a bentlakásban, hogy a gyermekek és a pedagógusok születésnapjáról közösen emlékeznek meg. November 19-én a június és november között születetteket köszöntötték.
2015.10.23.
Őszirózsa Országos Népdalvetélkedő 2015. október 16.
Szamosújvárról két tehetséges népdalénekes gyermek, Balla Péter és Gajdos Krisztina is bejutott az Őszirózsa Országos Népdalvetélkedőre. Krisztinát volt szerencsém elkísérni Temesvár mellé, Újszentesre.